A „Vasember” is bízik az égi segítségben
A komáromi Szabó Tibor Spartan Race-bajnokként és „Vasemberként” öregbíti önmaga és szülőföldje jó hírét, mégsem tartozik a sikereiről gyakran nyilatkozó csúcssportolók közé. Magával viszi a világversenyekre a Mária Rádió zászlaját, s bár érzi a felső segítséget, de a hite megéléséhez nincs szüksége közvetítőkre.
Már azt is ellentmondásosnak tartja, hogy őt, az egykori virgonc rosszcsontot példaképként állítsam be. Mivel 5,4 kilós óriásbébi, majd duci kisfiú volt, emiatt az idősebb srácok gyakran csúfolták. Nem hagyta magát, bebizonyította, hogy erős, nem fél tőlük, és a zaklatásukat pofonokkal viszonozta.
– A felnőttek ezt nem tűrték, s a pedagógus anyukámnak azt tanácsolták, hogy válasszunk egy olyan sportágat, amiben levezethetem az energiámat. Így lettem vízilabdázó, de gyorsan kiderült, hogy a tekintélyelvűséget megkövetelő csapatsport helyett inkább egyéni sportot kéne űznöm, amely során a saját belátásom és ösztöneim szerint küzdhetek a győzelemért.
Pozsonyi főiskolásként a Slávia UK klubjában kajakoztam, de mivel hosszú távon a tanulmányaimat nem tudtam megfelelően összeegyeztetni az élsporttal, ezért egy időre az utóbbival felhagytam. Viszont a stressz levezetése és az erőnlétem megőrzése érdekében a edzőtermeket továbbra is szívesen felkerestem, sokat futottam, s az akkoriban a kulturisztikának nevezett testépítéssel foglalkoztam – árulta el Tibor.
Örvendetesnek tartja, hogy a problémái ellenére, a sportolás mellett sikerült építőmérnöki diplomát szereznie. A reál tantárgyakban mindig jeleskedett, de a magolással akadtak nehézségei. Miután 35 évvel ezelőtt családot alapított, a versenyszerű sportolás átmenetileg mellékvágányra került. A csehországi katonáskodása idején sokszor felajánlották neki, hogy lépjen be az elit alakulatba, de nem élt ezzel a lehetőséggel.
– A nejemmel együtt a két fiunkkal is megszerettettük a sportolást. Az idősebb fiú, sikeres kajakos időszaka után, elkezdett triatlonozni és maratoni távot futni, a kisebbik pedig tovább kajakozott, miközben én veterán kajak világbajnok lettem. A felnőtt gyerekeinkkel együtt folyamatosan erősítjük egymásban a sport iránti szeretetet. Miután mindketten önállósodtak, a nejemmel több időnk maradt önmagunkra.
Úgy gondoltam, hogy ha ezt bevállalom, az éppen nagybeteg édesanyámtól talán „átveszek” némi szenvedést. Ez vezérelt, s a szívósságomnak köszönhetően 2015 és 2019 között többször is sikerült, így hivatalosan „Vasemberré” váltam. Az első versenyen azonban a bicajozás után elveszítettem az eszméletemet, s a kimerültségtől összeestem. Emiatt egy évre abbahagytam a versenysportolást, de amikor nagyon meghíztam, újabb intenzív edzésbe fogtam. Aztán ismét rajtvonalra álltam, és sikert siker követett.
Ifjabbik fia hatására 2018-ban a csak makkegészséges, erős, kitartó futók által teljesíthető, 25-35 extrém akadállyal nehezített, és az unatkozó amerikai tengerészgyalogosok által kiötlött, Spartan Race extrém akadály-futóversenyre is benevezett.
– Az akadályok között volt olyan, hogy 30 kilós zsákot kellett felcipelnünk a 300 méteres magaslatra, majd 6 méter magasra másztunk fel kötélen, sárban csúsztunk-másztunk, láncok gátolták a haladásunkat... Magával ragadott a spártai viadal sajátos, energiával telített légköre, s mindezt több mint tízszer akár 2 ezer méter feletti magasságban is ugyanúgy végigcsináltam, ahogy a tőlem jóval fiatalabbak.
Azt valljuk, hogy elsősorban nem a vetélytársakat, hanem önmagunkat kell legyőzni. Nagy kihívás ez, s emiatt az idei világbajnokságon a 60 felettiek kategóriá-jában a férfiak között csupán 22-en, a nők között pedig 4-en indultak. Erre azért voltunk képesek, mert az erőnlétünket egész életünkben nemcsak edzésekkel, hanem egészséges életmóddal és táplálkozással is óvjuk – magyarázta.
Mivel Tibor a Mária Rádió zászlaját is magával viszi a világversenyekre, adódott a kérdés, hogy a sikersorozatát csak önmagának köszöni, vagy hisz az isteni segítségben is.
– Mindenkinek a magánügye az, hogy hisz-e vagy sem Istenben, s a hitét hogyan éli meg. A nagymamám hatására a szocializmus éveiben voltam elsőáldozó, de mivel nem vagyok társaságkedvelő ember, nem járok rendszeresen templomba. A hitem megéléséhez, az égiekkel való kapcsolattartáshoz érzékeny „antennára”, nem pedig közvetítőkre van szükségem, s azt inkább odahaza, magamba mélyedve teszem. Az öcsém azonban aktív közösségi ember, a Mária Rádió Mirjam elnöke, s e zászlóval a világversenyeken az általa érzett szeretetből is szívesen népszerűsítem a sokaknak lelki fogódzóként szolgáló rádiót.
Persze, nevezhetném mindezt szerencsének, csodának vagy véletlennek is, de én azt hiszem, hogy az égiek segítségével még dolgom van itt, a Földön – fejtette ki. A karácsonyi ünnepekben pedig az esztelen ajándékvásárlás és megannyi felszínes formalitás helyett azt tartja a legfontosabbnak, hogy végre együtt lehet a szétszóródott család.
– A közös ünneplés csúcspontját az jelenti, amikor felnőtt gyerekeink hazajönnek, s együtt érezzük át az ünnep varázsát. Békésebb, jobb új évet kívánok minden olvasónak!
Megjelent a Magyar7 2022/51-52. számában.
