2020. május 21., 12:14

A tekézők befejezték

A magyarországi tekézőknél nincs bajnok, nincs kieső és feljutó! Az aktuális szezon a koronavírus járvány miatt véget ért – erről döntött a Magyar Tekesport Szövetség elnöksége.

Fotó: NVESZ

„Hosszú és embert próbáló időszakon vagyunk túl, és ki tudja, mi áll még előttünk. Nem csak saját, hanem szeretteink, családjaink, ismerőseink egészségét óvtuk azzal, hogy több, mint 60 napja nem tekéztünk, nem jártunk a pályán. Ez alatt a 60 nap alatt számos áldozatot kellett meghozni, lemondani a szokásainkról, a hobbinkról és sokszor álmainkról. Bízunk benne, hogy senki nem veszítette el a hitét, lelkesedését, de legfőképpen egészségét” – áll a tekeszövetség kommünikéjében.

Bár Magyarország a védekezés második szakaszába lépett, sem most, sem a közeljövőben nem oldható meg biztonsággal a versenyzés. Az utazás, az öltözők használata, a távolságtartás, a golyók fertőtlenítése, a személyes kontaktusok és megannyi részlet támasztja alá, hogy ne folytassuk a bajnokságokat!” – emelte ki Pintyőke Marcell, a Magyar Tekeszövetség elnöke.

„Nincs jogunk veszélyeztetni egymás egészségét, és arra kényszeríteni sportolókat, hogy veszélyben és félelemben játszanak. Most mindent azért kell megtennünk, mindent úgy kell szerveznünk, hogy a 2020/2021-es bajnokságok időben és biztonságban elkezdődhessenek. Együtt kell legyőznünk a vírust, hogy aztán együtt sportolhassunk. Együtt kell legyőzni értelmünkkel érzelmeinket, amiről tudjuk, hogy nem lesz egyszerű.” – tette hozzá az elnök.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.