2020. december 2., 21:48

A szlovák síelők végre megoldották a tarthatatlan állapotot

A szlovák sport téli részlege egyre jobban teljesített az elmúlt években, amely nagyrészt az alpesi síelésnek köszönhető, Veronika Velez-Zuzolová után ugyanis egy még nagyobb tehetség, Petra Vlhová hozza az eredményeket.

Petra Vlhová
Fotó: TASR / AP

Méghozzá nem is akármilyeneket, hiszen világbajnok, szakági világkupa összetett győzelem, s immáron 17 világkupa diadalt is elkönyvelhetett a 25 éves versenyző. Mindezek fényében különös, hogy immáron évek óta arról szóltak a hírek, hogy a legjobb versenyzők vitában állnak a Szlovák Síszövetséggel, amely anyagi károkat is okozott a sportolók számára. A történet már Zuzolová esetében is fennállt, aki francia férje miatt eleve a gallok csapatával edzett, s egyidőben az is felmerült, lehet nem is Szlovákiát fogja képviselni. Akkor végül sikerült egy időre megállapodni, de a helyzet továbbra sem oldódott meg.

Jelenleg ott tartunk, hogy a sportolók léptek és megalapították a Szlovák Síelők Szövetségét, amely több szakág képviselőit foglalja magába, s az oktatási tárca, amely alá a sport is tartozik, úgy tűnik kiáll az új szervezet mellett, mert a síszövetségtől elveszik a nemzeti sportegyesület statútumát. Ivan Husár sportért felelős államtitkár a szlovák sajtónak nyilatkozva kiemelte, akkor lett elegük, amikor látták, a szövetség hogyan kezeli Petra Vlhovát, aki nagy fölénnyel vezeti a világkupát és a szlovák sport egyik legnagyobb reklámarca.

Jelenleg még a nemzetközi szövetségnél is tagságot kell szereznie az új szervezetnek, minden országból csak egy szervezet szerezheti ezt meg, tehát egyértelmű, a szlovák sport vezetői a Szlovák Síelők Szövetsége mellett foglaltak állást, amelyet a sportolók zöme is támogat. A regisztráció viszont bizonyos időt vesz igénybe, ameddig elméletileg a síszövetség meg is akadályozhatná Vlhová indulását, de az államtitkár szerint ettől nem kell tartani, mert mindent megtesznek azért, hogy a szlovák sztársportoló felkészülését semmi sem zavarja meg. 

A véleményformáló hazai sportszakemberek viszont figyelmeztetnek, Zuzolová esetében az indulás akadályozása előfordult, igaz, ő nem harcolt az összetett győzelemért. A sportszövetségek átformálódása egyébként nem újkeletű, mert bő egy évtizede a síszövetség is így váltotta a korábbi szervezetet.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.