2018. április 14., 14:01

A súlyemelők egyénileg kvalifikálhatnak az olimpiára

Eddig országuknak szereztek kvótát, a következő olimpiára, a 2020-as tokióira viszont már egyénileg kvalifikálhatnak a súlyemelők a sportág nemzetközi szövetségének (IWF) döntése értelmében.

sulyemeles.jpg

A budapesti székhelyű IWF honlapján közzétett dokumentum szerint a doppingolás további visszaszorítása és a tisztán versenyzők még fokozottabb védelme érdekében határozott így a szövetség elnöksége.

Az új rendben az eddigiekhez képest megnő azoknak a kiemelt versenyeknek a száma, melyeken rendszeresen és módszeresen ellenőrizhetők a súlyemelők, akik a tokiói játékok előtti 18 hónapos kvalifikációs időszakban immár kötelezően hat alkalommal kell, hogy versenyezzenek. A korábbinál is gyakoribbá váló fellépések, illetve a sűrűbb tesztelések révén még jobban kiszűrhetővé válnak a tiltott eszközöket használók, miközben ezáltal is nagyobb védettséget kapnak a tisztán emelők.

Az IWF a legtöbb doppingesetet szolgáltató tagországai közül kilencet, köztük olyan sportági nagyhatalmat, mint amilyen például Kína és Oroszország, tavaly - idén októberig - egy évre eltiltott a nemzetközi viadalokon való részvételtől, így az őszi világbajnokságon sem indulhattak, illetve az érintett európaiak távol maradni kényszerültek az idei Eb-től.

A doppingszigor erősítését a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) írta elő az IWF-nek, kilátásba helyezve, hogy ha nem érzékel további hatékony előrelépést a dopping elleni küzdelemben, a súlyemelés kikerülhet a 2024-es párizsi olimpia programjából. A 2016-os riói nyári játékokon még kétszázhatvan súlyemelő indulhatott, a létszámot viszont a NOB Tokióra 196-ra csökkentette.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.