2021. augusztus 13., 14:11

A sportág edzőit oktatják Magyarországon

A Magyar Korfball Szövetség a Nemzetközi Visegrád Alap (International Visegrad Fund) támogatásával 2021. augusztus 19-22 között rendezi meg Agárdon a V4 országok – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – korfball edzőinek továbbképzését, amelyet a Nemzetközi Korfball Szövetség (IKF) felügyel és koordinál.

korfball

A Visegrád Alap rendszeresen hirdet pályázatot  olyan programokra, amellyel támogatni tudja a régiós együttműködést a visegrádi országok között a kultúra és a sport területén. A Magyar Korfball Szövetség a cseh, a lengyel és a szlovák szövetségeket bevonva pályázott és nyerte meg a program támogatását.

A nemzetközi edzőképzésen a négy országból 45 testnevelő tanár illetve korfball edző vesz részt. A képzést a Nemzetközi Korfball Szövetség (IKF) által delegált instruktor vezeti, a magyar szövetség Oktatási Bizottságának támogatásával. A program célja: egyfelől magas színvonalú képzés biztosítása a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák korfball edzők számára, másfelől alkalmat nyújt nemcsak sportági, de kulturális közösség kovácsolására.

A Magyar Korfball Szövetség a továbbképzést azzal is támogatja, hogy a képzési programba bevon több mint 50 Agárdon edzőtáborozó utánpótlás korosztályú (9-15 éves) magyar játékost, akik részt vesznek a nemzetközi keretek között zajló edzéseken.

A képzést eredményesen elvégzők a Nemzetközi Korfball Szövetség "Level II", - a négyfokozatú rendszerben a második szintű - edzői minősítését kapják meg.

Az IKF reményei szerint a most kvalifikált edzői képesítést kapó résztvevők nagyban hozzájárulnak majd a korfball sportág népszerűsítéséhez a régióban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.