2024. február 21., 17:07

A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Marozsán Fábián számára

Marozsán Fábián a nyolcaddöntőben búcsúzott az 1,4 millió dollár (506 millió forint) összdíjazású dohai keménypályás férfi tenisztornán.

Marozsán Fábián
Fotó: magyarnemzet.hu

A világranglistán 60. magyar játékos a hétfői nyitókörben 7:5, 7:6-ra verte a selejtezőből érkezett cseh Vit Koprivát (118.), a 16 között azonban jóval nehezebb ellenfél várt rá a második kiemelt Karen Hacsanov személyében.

Az ATP-rangsorban 17. orosz játékos már a 8. helyen is megfordult, öt trófeát gyűjtött, valamennyi Grand Slam-tornán vívott már negyeddöntőt, az Australian Openen és a US Openen pedig elődöntős is volt, emellett nyert Davis Kupát, és ezüstérmet szerzett a tokiói olimpián.

Első találkozójukon a Hajdúszoboszló SE sportolója bátor játékkal 3:0-ra elhúzott, aztán a 27 éves ellenfél is alkalmazkodott a kavargó szélhez, sorozatban öt gémet hozott, és 40 perc elteltével szettelőnyben volt.
A folytatás is Hacsanov-brékkel indult, de a 24 esztendős Marozsán ezúttal nem szakadt le, sőt, egyre jobban elkapta a fonalat. Ő diktálta a tempót, bejöttek a védjegyének számító rövidítések is, 3:4-nél visszabrékelt, és hamarosan már ő vezetett 5:4-re.

Ekkor azonban újabb hullámvölgy következett, a moszkvai teniszező ismét brékelt, majd egy gyors adogatójátékkal lezárta a meccset, amely 1 óra 27 percig tartott.

A nyolcaddöntő másik magyar résztvevője, Fucsovics Márton a negyedik helyen kiemelt kazah Alekszandr Bublikkal csap össze.
Eredmény, nyolcaddöntő:
Karen Hacsanov (orosz, 2.)-Marozsán Fábián 6:4, 7:5

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.