A Márton testvérek hatalmas sikere
A magyar taekwondo legfényesebb fejezete lett a kínai Vuhsziban rendezett világbajnokság. Két fiatal nő, két testvér, két példakép: Márton Luana aranyérme és ikertestvére, Viviana ezüstje egyszerre jelképezi a tehetséget, a kitartást és a hitet abban, hogy a magyar sportban még mindig születhetnek csodák.
Luana, a csendes elszántság megtestesítője a 67 kilogrammos súlycsoportban szerzett világbajnoki aranyat. Még csak 19 éves, de már most kétszeres világbajnok és az első magyar, akinek ez sikerült. Egyetlen megingása sem volt, egyetlen ellenfél sem tudta kizökkenteni abból a belső nyugalomból, ami az igazán nagy bajnokokat jellemzi. Amikor a döntőben a brazil Milena Titoneli állt vele szemben, Luana nemcsak technikával, hanem mélyről jövő hittel küzdött. A testén túl az elméje, a lelke fegyelme nyert. Hibátlan védekezéssel, tökéletes koncentrációval ért fel újra a világ tetejére – mosolyogva, de belülről izzó erővel.
Viviana más típus. Ő a láng, aki ég és beragyogja a pályát. A 62 kilogrammos kategóriában szerzett világbajnoki ezüstérme mögött az a szenvedély és elegancia rejlik, amit csak az ismer, aki látta őt harcolni.
Tavaly Párizsban az olimpiai aranyat emelte a magasba, most új súlycsoportban, új kihívásokkal nézett szembe. A döntőben a tunéziai Vafa Maszhunival vívott meccse nemcsak technikai, hanem mentális csata is volt: két menet döntetlen, apró különbség a végén – de Viviana tekintetében nem a vereség, hanem a méltóság és az erő maradt. Az a fajta jelenlét, ami a bajnokokat jellemzi, még akkor is, ha épp nem a dobogó legfelső fokán állnak.
Ketten együtt most sporttörténelmet írtak. Soha korábban két magyar taekwondós nem állt dobogón ugyanazon a világbajnokságon. A női válogatott a harmadik helyen zárt, Luana pedig elnyerte a világbajnokság legértékesebb versenyzője címet, és ezzel a sportág élő legendájává vált.
De ők ketten nemcsak érmeket nyertek, hanem valamit, ami ennél is több: példaképekké lettek. Két fiatal nő, akiknek a története azt üzeni a magyar gyerekeknek, hogy nincs túl nagy cél, ha elég erősen hiszünk benne, még ha olyan sportágról van is szó, amely korábban nem tartozott a magyar sikersportágak közé.
Luana és Viviana nem versenyeznek egymással, soha nem is tették. Inkább kiegészítik egymást, mint a Nap és a Hold, amelyek sosem találkoznak, mégis egymás nélkül elképzelhetetlenek. Az egyik a nyugalom, a másik a tűz. Az egyik a stratégia, a másik az ösztön. Együtt pedig valami olyasmit teremtenek, amit ritkán látni a sportban: tiszta harmóniát a siker és az emberi mélység között.
És miközben ők ott álltak a dobogón, talán mindketten tudták, hogy ez nem a végállomás. Csak egy újabb bizonyíték arra, hogy a munka, a hit és a testvéri szeretet képes legyőzni minden akadályt. Luana már a Los Angeles-i olimpiára készül, Viviana pedig új célokat keres, de mindketten ugyanazzal az alázattal, amely idáig hozta őket.
Megjelent a Magyar7 2025/45. számában.
