2019. október 20., 13:34

A magyarok 21 éremmel zártak

A magyar küldöttség kilenc arany-, hét ezüst- és öt bronzéremmel zárta a kínai Saohszingben rendezett maratoni kajak-kenu világbajnokságot.

csay-renata-maratoni-kajak.jpg
Fotó: MTI

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a női kajak párosok vasárnapi versenyében a Czéllai-Vörös Zsófia, Csay Renáta kettős megvédte címét, mivel az elejétől kezdve komoly tempót diktált, majd a hajrája is tökéletesre sikerült. Csay Renátának ez volt a huszadik vb-aranya, az elsőt húsz évvel ezelőtt, 1999-ben Győrben nyerte.

Nagyon boldog vagyok, hogy megszereztem a huszadik világbajnoki címemet, hittem benne, hogy sikerülni fog. Szeretek kajakozni, azt hiszem, ennyi a titkom. Szeretnék jövőre is ott lenni a világbajnokságon"

- nyilatkozta minden idők legeredményesebb maratoni kajakozója.

A férfi kajak párosok mezőnyében a Boros Adriás, Máthé Krisztián egység ezüstérmet nyert, a kenu párosoknál pedig Laczó Dániel és Nagy Gergely a harmadik helyen ért célba.
A magyar csapat megkapta a legeredményesebb nemzetnek járó díjat, ugyanis 21 érmével több mint kétszer annyi dobogós helyet gyűjtött, mint a második helyezett.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.