2023. augusztus 3., 14:00

A magyar vívás ünnepe

Felejthetetlen élményt hozott a szurkolók számára a milánói olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokság, amelyen három aranyat és egy bronzot szereztek a sportolóink.

Férfi kardcsapat
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Egy évvel az olimpia előtt megerősítést kaptak a vívók, jó úton haladnak. Tegyük hozzá, három arany utoljára 32 évvel ezelőtt sikerült ilyen viadalon, akkor hazai környezetben. Boczkó Gábor szövetségi kapitány a torna után elégedett volt, csupán a párbajtőrcsapat miatt volt hiányérzete, de bizakodó, hogy így is akár 4 magyar csapat párizsi részvételére is van esély. Annyi biztos, a szurkolókat ismét sikerült elkényeztetni.

A párbajtőröző Koch Máté szerezte az egyéni aranyat a magyar csapatnak, a világranglista 12. helyezettje nagyon sima eredményekkel menetelt a döntőbe, tegyük hozzá, közben két válogatott csapattársát is legyőzve. Az egyik éppen Siklósi Gergely volt a negyeddöntőben, aki négy évvel korábban maga is győzött a számban. A finálé aztán nem kezdődött jól Koch számára a hazai Di Veroli ellen, de felzárkózott, majd fordított és taktikus vívással 14–10-re diadalmaskodott.

Az előző négy vb-n győztes dél-koreaiak elleni diadallal nyert aranyérmet a magyar férfi kardcsapat, amely után a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron elmondta, 16 évet kellett várniuk a bravúrra. Személy szerint neki is, hiszen 17 évesen már ott volt az utolsó győzelem során, most pedig egyéniben egy bronzot szerzett, de nyilvánvaló, mennyire fontos volt neki is a csapatgyőzelem. Társai, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás hozzá hasonlóan remekeltek, így az arany teljesen megérdemelt volt.

A zárónapra maradt a hatalmas bravúr. Látszólag a női kardcsapat címvédése nem tűnt meglepetésnek, de aki látta a franciák elleni döntőt, az biztosan egyetért ezzel az állítással. A magyar lányok a lengyelek és görögök legyőzésével jutottak az elődöntőbe, ahol a koreaiak következtek, amikor ismét bebizonyosodott, ha valamelyik kardozónak nem ment annyira a játék a magyar csapatból, volt aki javítson. A döntőbe 40–39-es győzelemmel jutottak, majd a fináléban látszólag ennél simább, 40–38-as sikert aratott a Pusztai Liza, Battai Sugár, Szűcs Luca, Márton Anna összeállítású csapat.

A valóság viszont azt volt, hogy 25–18-as előnnyel jöttek a franciák, akkor viszont a magyar csapat meghozta a döntő lépést. Márton állt be Szűcs helyére, a korábban sérülésekkel bajlódó magyar klasszis pedig 11–5-re Brunet-ét szinte lefújta a pástról.

A franciák ezután nem tudtak visszatalálni, Márton még egy 5–1 sorozatot is bemutatott, így aztán Pusztai bevitte a világbajnoki aranyat érő találatot.

A magyar sport számára tehát aranyos volt az elmúlt hét a medencék mellett a páston is.

Megjelent a Magyar7 2023/31.számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.