2021. augusztus 1., 14:17

A magyar sportolók közül csak Berecz lehet elégedett a vasárnappal

Nézzük meg, hogy az eredmények szintjén mit hozott a vasárnap a magyar sportolóknak. Érmet nem szereztünk, de Berecz Zsombor mai versenyzésével közelebb került hozzá.

Tokio 2020
Fotó: vitorlazasmagazin.hu

A világ- és Európa-bajnok magyar vitorlázó a kilencedik részversenyben negyedik lett, a tizedikben szintén, de egyik fő vetélytársa, a spanyol Joan Cardona utóbbiban csak nyolcadikként futott be. Így helyet cseréltek, Berecz feljött másodiknak, hátránya kilenc helyezési pont a címvédő brit Giles Scott mögött. Az utolsó futamot a 2020-as világbajnok új-zélandi Junior Josh nyerte, aki ezzel a negyedik helyre lépett előre, és a magyar hajóstól tíz ponttal van lemaradva.

Az Enosima Jachtkikötőben kedden az első tíz helyezett száll vízre a dupla szorzós éremfutamban, a többiek számára befejeződött a verseny. A magyar vitorlázás eddig egy olimpiai medállal büszkélkedhet, 1980-ban, Moszkvában a Detre testvérek harmadikok lettek Repülőhollandiban.

A vasárnapi versenynap a többi magyar számára nem sok sikert hozott. A női vízilabdázók - akik korábban legyőzték a címvédő amerikaiakat - 11-9-re kikaptak a kínaiaktól, így csoportmásodikként jutottak a negyeddöntőbe. A női asztaliteniszezők csapatversenyének nyolcaddöntőjében a magyarok 3-0-s vereséget szenvedtek a japánoktól.

Folytatódtak az atlétika versenyei: női 100 méter gáton Kozák Luca az elődöntőben féltávnál elvesztette az egyensúlyát, és a hetedik gátnak nekiszaladva elesett, vagyis nem ért célba és kiesett.

Távolugrásban Nguyen Anasztázia 16., 3000 méter akadályon Tóth Lili Anna - aki csaknem tíz másodpercet faragott eddigi legjobbjából - 18., Kácser Zita 41., míg a kalapácsvető Gyurátz Réka 26. lett.

ASZTALITENISZ
női csapatverseny, nyolcaddöntő: Japán-Magyarország 3-0

ATLÉTIKA
női kalapácsvetés: Gyurátz Réka 26.
női távolugrás: Nguyen Anasztázia 16.
női 3000 m akadály: Tóth Lili Anna 18., Kácser Zita 41. 
női 100 m gát: Kozák Luca nem ért célba, így nem jutott döntőbe

VITORLÁZÁS
Finndingi: Berecz Zsombor a vasárnapi két futamban egyformán negyedik lett, és a második helyről várja a keddi éremfutamot

VÍZILABDA
női csoportmérkőzés, B csoport: Kína-Magyarország 11-9

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.