2021. április 4., 18:51

A magyar sportlövő elnök szerint a szövetség is hibázott az újdelhi világkupán

Nagy György, a Magyar Sportlövők Szövetségének (MSSZ) elnöke úgy véli, hibázott a szövetség, amiért nem nevezett ki csapatvezetőt az újdelhi világkupára, melyen a férfi puskás csapat botrányos körülmények között visszalépett a döntőtől, és utólag kizárták.

Sidi Péter, aki miatt a másik két sportlövő visszalépett
Fotó: MTI
Szövetségünk, illetve jómagam hibáztunk, amikor a hat sportlövő élére nem neveztünk ki csapatvezetőt. Talán egy határozott csapatvezetővel elkerülhető lett volna a nemzetközi presztízsveszteség"

- mondta Nagy György a magyar szövetség által közreadott interjúban.

Az 50 méteres összetett szám aranycsatájában a Pekler Zalán, Péni István, Sidi Péter összeállítású csapat az indiai trióval mérkőzött volna az aranyéremért, ám előbbi kettő percekkel a kezdés előtt jelezte, nem vállalja a szereplést, mert szerintük Sidi fegyvere nem volt szabályos. A problémát az okozta, hogy Sidi ráragasztott a puskájára egy úgynevezett bipodot, amely a fegyver megtámasztására való, a komáromi puskás ugyanakkor állítása szerint csak súlyként használta, és a helyi fegyverellenőrzésen sem találták problémásnak. Nagy György ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ez egy régóta húzódó probléma, és a szabálykönyvben egyértelműen az szerepel, hogy verseny alatt nem lehet a bipod a fegyveren semmilyen formában, s Magyarországon a bírók ez alapján döntenek róla, viszont a nemzetközi viadalokon változó a megítélése.
Számomra a szabály világos, vagyis nem lehet használni, amit a magyar bírók helyesen be is tartattak a magyar bajnokságon. Nem tudom őket elítélni ezért, hiszen én is látom, hogy a leírtak alapján jártak el. Nemzetközi versenyeken előfordult, hogy Péter használhatta ezt a bipodot. Delhiben is megengedték neki, így szabályosan állt be vele a lőállásba. Ismerjük a mondást, hogy az a gól, amit a bíró megad"

- mondta az elnök az interjúban, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy Sidi Újdelhiben ígéretet tett arra, hogy nem lesz a fegyverén a bipod.

Egy jól működő csapatban a versenyzők egymást segítik, és sportszerűen betartják egymásnak tett ígéreteiket. Minden résztvevő és ráadásul a kint tartózkodó két edző is tudott arról, hogy Sidi Péter megígérte, nem fogja használni a vitatott bipodot. A verseny selejtezőjében ezt be is tartotta."

Nagy György felhívta arra a figyelmet, hogy a visszásságot a nemzetközi szövetségnél (ISSF) is érzik a szabályalkalmazással kapcsolatban, és az ISSF egy magas rangú vezetője levelet írt Sidinek és Péninek arról, hogy a jövőben egyetlen viadalon sem fogják elfogadni a bipod használatát, egyúttal hivatalosan kérte Sidit, hogy cserélje le puskájáról azt egy szabályos eszközre.

Az MSSZ vezetője az interjúban a szövetség csütörtöki fegyelmi döntésével összhangban mindhárom felet hibásnak nevezte a botrányban, továbbá jelezte, hogy már tett lépéseket annak érdekében, hogy Sidi és Péni az olimpián is csak magára tudjon majd koncentrálni.

Sportlövészetben csak egyéni versenyszámok szerepelnek az olimpiai programban. Egyéni sportolóként kell felvenni a kesztyűt, és megmutatni a világnak, hogy ki a legjobb. A mai naptól kezdve a két sportlövőnek saját egyesületében kell felkészülnie az ötkarikás megmérettetésre"

- jelentette ki a sportvezető.

A sportlövőelnök végezetül elmondta, hogy szerinte Péni István csak magával foglalkozzon, és "bízza a bírókra a többi versenyzővel kapcsolatos döntéseket", Sidi Péterrel kapcsolatban viszont keményebben fogalmazott:

Sidi Pétertől azt várom, hogy a korábbi elnöki figyelmeztetésem alapján tartózkodjon a csapattársait pocskondiázó social media kampányoktól, mert ennek figyelmen kívül hagyása az eltiltást vonhatja maga után."

A szövetség fegyelmi bizottsága csütörtökön úgy döntött, hogy mindhárom versenyzőtől három hónapra megvonja a Gerevich-ösztöndíjat.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.