2021. március 28., 18:16

A magyar olimpikon Portugáliában készül Tokióra

A tokiói játékokra készülő Érdi Mária vitorlásversenyző az elmúlt időszakot Lanzarotén töltötte. Itthon többször is az év női versenyzőjének megválasztott klasszis elmondta, hasznos felkészülési időszakot zárt le.

Fotó: ÉMS
A Kanári-szigeteken gyakorlatilag a világ legjobbjai ott voltak. Jó volt ilyen környezetben hangolódni az idei nagy megmérettetésre, a Tokióban megrendezendő olimpiára”

– kezdte Érdi Mária, aki hozzátette: Lanzarotén egy jó kis edzőversenyt is rendeztek.

„A legutóbbi olimpia összes dobogósa ott volt a női laser radial hajóosztályban. Edzőversenyen is részt vettünk, amely lebonyolításában rendhagyó volt, de szerintem senki sem az eredményeket nézte. Én például amolyan versenyszimulációnak fogtam fel” – összegzett Érdi Mária.

A magyar versenyző hangsúlyozta: annyira bizonytalan most még minden, így nem tudja megmondani, hogy hány nagyobb versenye lesz az ötkarikás játékok előtt.

„Április 10-én a portugáliai Vilamoura ad otthont az utolsó olimpiai kvalifikációs versenynek. A tervek szerint ott hajóba ülök. Azon kívül semmi biztosat nem lehet tudni” – mondta a második olimpiájára készülő versenyző. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.