2021. március 21., 20:31

A magyar karatésok az olimpiai selejtezőre vezető úton

Egy év kihagyás után idén ismét sor került a felnőtt karate magyar bajnokságra, amelyet szombaton bonyolítottak le az újpesti Kellner Ferenc Sportközpontban. A 14 egyesület 62 sportolóját felvonultató verseny tétje a bajnoki címek eldöntésén túl a részvételi jogok megszerzése volt a májusi horvátországi Európa-bajnokságra, illetve a júniusi párizsi olimpiai kvalifikációs tornára. 

Molnár Dániel
Fotó: FotoBP

A viadalt a járványügyi szabályok maximális betartásával, nézők nélkül rendezték, a Magyar Karate Szakszövetség pedig úgy döntött, hogy a koronavírus járvány harmadik hulláma miatt hétfőtől egy hónapra felfüggeszti minden korosztályos magyar karate verseny megrendezését.

A nemzetközi eredményeik alapján már biztos Eb- és olimpiai kvalifikációs torna résztvevő Tadissi Martial (67 kg), Hárspataki Gábor (75 kg), Nagy Botond (férfi formagyakorlat) és Sterck Laura (női formagyakorlat) egyaránt magabiztosan nyerték kategóriájukat.

Küzdelemben a nemzetközi ötkarikás pontszerző versenysorozatban több érmes helyezést is begyűjtött Molnár Dániel nyújtotta a nap egyik legjobb teljesítményét, aki helyenként brillírozva győzött a nehézsúlyúaknál. A 60 kilósoknál a Kiss András, 84 kg-ban pedig Hidasi Tibor állhatott a dobogó legfelső fokára.

A nőknél az 50 kg-osok mezőnyében Klement Kármen lett első. Az 55 kilós súlycsoportban a sokszoros válogatott Molnár Réka ezúttal sikerrel vette az akadályokat. A 61 kilósok között a fiatal, két évvel ezelőtti junior Európa-bajnok Ilankovic Aleksandra győzött, míg a 68 kg-ban a több évnyi kihagyást követően a versenyzéshez visszatért, korábbi kadet világ- és Európa-bajnok Boussebaa Aicha szerezte meg az aranyérmet. A nehézsúly első helyéért Pap Dorottya felülmúlta a rutinos, volt felnőtt Eb-bronzérmes Bartha Nikolát.

A csapatoknál formagyakorlatban a Vasas, illetve az MTK együttese zsebelhette be az aranyérmet, míg küzdelemben újpesti és MTK-s sikerek születtek.

Az éremtáblázaton az UTE végzett az élen, megelőzve az MTK-t és a Vasast, míg az egyesületi pontversenyben MTK, UTE, Vasas lett az első három helyezett sorrendje.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.