2023. október 22., 17:17

A legnagyobb Világjátékokat rendezik majd?

A Nemzetközi Világjátékok Szövetsége (IWGA) már most készül 2025-re. A négyévente megrendezendő multisport eseményt koordináló szervezet Madridban ülésezett, eleget téve a Spanyol Olimpiai Bizottság meghívásának. Az eseményen Magyarországot Vargáné Andrejkó Edina, a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) főtitkára, és Oláh Gyárfás, az NVESZ elnökségi tagja képviselte.

2022-07-12 világjátékok magyar csapat
A Világjékokra induló magyar csapat
Fotó: MTI / Kovács Attila

A következő Világjátékok házigazdája a kínai Csengtu lesz. A madridi ülésen elhangzott, a cél, hogy a két év múlva esedékes 12. Világjátékok az eddigi legnagyobb legyen. 2022-ben az amerikai egyesült államokbeli Birminghamben 100 ország képviseltette magát. 34 sportágban 3600 versenyző indult. Magyarország 27 érmet gyűjtve 11 arannyal, 7 ezüsttel és 9 bronzzal várakozáson felül teljesítve, minden idők legsikeresebb magyar Világjátékok-szereplését produkálta.

Alejandro Blanco, a Spanyol Olimpiai Bizottság elnöke beszédében hangsúlyozta a Világjátékok egyre növekvő jelentőségét az olimpiai mozgalomban.

José Peruena, az IWGA elnöke megerősítette ezt az álláspontot, és kijelentette, hogy már nincs egyértelmű különbség az olimpiai és a nem olimpiai sportok között, utalt arra a mintegy 15 sportágra és szakágra, amelyek a Világjátékokat ugródeszkaként használták az olimpiai programba. Joachim Gossow, az IWGA vezérigazgatója rámutatott: a 2024-es párizsi játékokon többek között a korábbi nem olimpiai sportágak közül a bréktánc, a gördeszka és a falmászás is bemutatkozhat.

Madridban a meghívottak tájékoztatást kaptak a csengtui előkészületekről. Elhangzott: Csengtu előtt két évvel az IWGÁ-nak fontos, hogy az egyes nemzeti sportszervezetek álláspontjait, igényeit megismerje, mert csak így tökéletesítheti a nem olimpiai sportágak multisport rendezvényét.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.