2019. június 29., 18:42

A kötöttfogású Torba Erik ezüstérmes, Lőrincz Tamás bronzérmes

A kötöttfogásúak 60 kilogrammos kategóriájában szereplő Torba Erik ezüstérmet nyert a minszki Európa Játékok birkózótornáján.

torbaerik.png
Fotó: M4 Sport

FRISSÍTÉS:

Lőrincz Tamás (77 kg) a moldovai Igor Besleagával birkózott a harmadik helyért és 5-1-re nyert.

A BHSE sportolója pénteken svéd, román, majd az elődöntőben georgiai riválist győzött le, a szombati fináléban pedig az oroszok világ- és Európa-bajnoki címvédőjével, Sztyepan Marjanyannal csapott össze.

Az orosz sztár állásból is nagyon veszélyes, lentről viszont szinte ellenállhatatlan, és ezt a döntőben is bizonyította. Torbának nyilvánvalóan az volt a célja, hogy aktív birkózással elkerülje az intést. Ez ugyanakkor csak közel másfél percig sikerült neki, akkor viszont le kellett hasalnia a szőnyegre, ahonnan Marjanyan pillanatok alatt összefogta és négyszer megpörgette, amivel 9-0-ás technikai tussal lezárta a meccset.

"Jó erőben voltam ma is, tudtam pihenni, a meccs közben pedig nem éreztem, hogy sokkal erősebb lenne nálam. Lent viszont a hosszú kezeivel gyorsan összefogott, beszorított, abból pedig már nem lehetett kimozogni - nyilatkozta az MTI-nek Torba. - Most azért még nem tudok igazán örülni az ezüstéremnek, holnap majd biztosan másként látom, de minden versenyzőnek az aranyérem a célja, nekem is az volt."

A 23 éves birkózó, aki idén harmadik volt az U23-as kontinensviadalon, karrierje során először döntőzött világversenyen, s ezzel a sportág első magyar dobogósa lett Minszkben, ahol egyúttal a magyar küldöttség 13. érmét szerezte meg (4 arany, 6 ezüst, 3 bronz). Lőrincz Tamás bronzérmável időközben 14-re bővült az érmek száma.

 
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.