2021. június 2., 13:48

A kick-boxban mégis rendeznek EB-t

November 5. és 14. között a montenegrói Budvában rendezik az idei utánpótlás kick-box Európa-bajnokságot, amelyen a pandémiás helyzet miatt csak az idősebb 19 év alatti korosztályok lépnek tatamira és szállnak ringbe. 

Kick-box utánpótlás

Magyar szempontból külön pikantériája van az idei utánpótlás kick-box Európa-bajnokság lebonyolításának, hiszen az Eb-nek az eredeti tervek szerint Magyarország lett volna a házigazdája augusztusban, de a járványhelyzet bizonytalanságai miatt a hazai szövetség március végén kénytelen volt lemondani a rendezést.

"A visszalépés szükséges és jó döntés volt, mert a nyári időpont a pandémia miatt túl korai lett volna. A novemberi rendezés viszont üdvözlendő, mert éppen a fiatal korosztály esetében a legnehezebb fenntartani a motivációt és a folyamatosságot, főleg, ha nincsenek konkrét célok a versenyzők szeme előtt" – jelentette ki Galambos Péter, Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke.

A sportvezető emlékeztetett rá, hogy április végén hirdette ki a sportág világszövetsége, a WAKO, hogy a felnőtt világbajnokságot október 14-24-én tartják meg az olaszországi Jesolóban. A magyar Király István vezette európai szervezet, a WAKO Europe pedig közvéleménykutatást végzett: megkérdezték a tagszervezeteket, jónak tartják-e, hogy legyen Eb, ha igen, mikor és kiknek, illetve, hogy biztosan részt vennének-e megmérettetésen.

A visszajelzések alapján került gyors ütemben kiírásra az Európa-bajnokság megrendezése, majd választották ki a jelentkezők közül a montenegrói helyszínt – nem utolsósorban azért, mert az korábban már adott otthont kick-box Eb-nek.

A sportág vezetése a tagsággal egyetértésben azt is eldöntötte, hogy a novemberi viadalon csak az utánpótlás idősebb része, a kadet2-es korosztály és a juniorok vehetnek részt. Ez a tatamis sportágaknál a 13-15 (kadet2), illetve a 16-18 éveseket (junior) jelenti, míg a ringes szakágaknál a 15-16 (junior1) és a 17-18 esztendősek (junior2) mérhetik össze erejüket - derült ki a Magyar Kick-box Szakszövetség információiból.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.