2026. január 25., 18:03

A ketrecből a futópályára

Az 1300 lelket számláló Madar községből származó Papp Lajos június 6-án a Papp László Budapest Sportarénában küzdhet, Magyarország idei legnagyobb MMA-rendezvényén. Nem minden felvidéki sportolónak adatik meg, hogy az egyik legnagyobb magyar sportszentélyben mérkőzzön, vélhetően telt ház előtt.

Papp Lajos
Papp Lajos, kívül a ketrecen
Fotó: Papp Lajos Instagram-oldala

Akik figyelmesek voltak a január 10-ei, ezúttal valóban havas-jeges, 14. Gútai Vízkereszt Maratonon, észrevehettek egy nem teljesen odaillő résztvevőt is, hiszen a tipikus hosszútávfutó nem 110 kg. Papp Lajos, a felvidéki MMA (kevert harcművészet) feltörekvő, ifjú szereplője is rajthoz állt az év első hazai hosszútávú versenyén, félmaratoni távon. A 21,1 kilométeres távot 2:36:45 óra alatt sikerült teljesítenie, ami amatőr futók között nem számít rossz eredménynek, főként, hogy sportágspecifikus felkészülés nélkül futotta. 

Amikor arról érdeklődtünk, profilváltás szemtanúi lehettünk-e a hófödte gútai határban, megerősítette: marad a ketrecnél, csak egy bakancslistás pontot akart kipipálni.

Mint elmondta, erőnléti és küzdősportedzéseit – amelyeket a komáromi Wolf Fight Clubban edzője, Farkas Péter irányításával végez, illetve pozsonyi és budapesti klubokban is edz – maximálisan komolyan veszi, a profi szerződés súlyának megfelelően, ám ezt az utóbbi hónapokban kocogással egészítette ki. Ezt hobbi szinten űzi, barátaival, saját bevallása szerint sosem rajongott annyira a futásért. 

A ketrecharcosok fájdalomküszöbe az átlagemberénél lényegesen magasabb, ezt az utóbbi időben a most már valóban jeges, de e hónapokban egyébként sem meleg Duna vizében való merülésekkel egészíti ki, heti néhány alkalommal. A dunamocsi töltésen egyszer „összefutott” Kele Géza futónagykövettel, ő beszélt neki a gútai maratonról. Barátaival el is döntötték, hogy rajthoz állnak. 

Az első 15 kilométert, úgy vélem, nagyon jól bírtam, de utána, mivel 110 kiló vagyok, az ízületeim és az izomzatom nem ehhez van szokva, így a vége számomra elég nehéz volt

– mondta. S bár tervei közt a maraton lefutása is szerepel, az atlétikai „kilengések” után most már a ketrecre koncentrál. Papp Lajost legközelebb március 14-én Sárváron láthatjuk küzdeni, a CombatX MMA Hungary Fight Night nevű rendezvényen. 

Itt 93 kilogrammos súlycsoportban indulok, tehát a következő hetek, hónapok a fogyásról is szólnak majd, le kell adnom 17 kilót – mondta. Azt, hogy ki lesz az ellenfele, egyelőre nem tudja, személyéről a napokban egyeztet a szervezőkkel. A sárvári rendezvény után pedig a június 6-ai, budapesti viadalra való megfelelő felkészülésre fog koncentrálni. 

– Szeretnék sokkal többet versenyezni, akár más sportágakban is, jiu-jitsuban, grapplingban. Biztos vagyok benne, hogy egy-egy éles meccs a felkészüléshez többet tesz hozzá, mint bármilyen edzés – vélekedett. Nagyon szeretne telt ház előtt bunyózni a „Papp Lászlóban”, és a lehető legjobb formáját hozni. 

Ezenkívül még őszre szeretnék legalább egy mérkőzést. Nem titkolom, idén szeretném elhódítani súlycsoportomban a bajnoki övet. Kemény évnek nézek tehát elébe, de úgy érzem, megérett a bunyóm, és fejben is megértem. Szeretnék az élvonalba kerülni

– mondta a fiatal sportoló, hozzátéve, hogy az elkövetkező egy-másfél évben mindent az előrejutásnak szeretne alárendelni.

Megjelent a MAGYAR7 4. számában.

Megosztás
Címkék