2021. augusztus 1., 17:17

A hosszabb szakasszal is megbirkóztak

Szombaton több mint 130 kilométer várt a csallóközi bringásokra a Duna folyása melletti túrájukon.

A szombati induláskor
A szombati induláskor
A mai naptól kicsit tartott csapatunk, mert az útvonal hosszabbnak és dombosnak ígérkezett. Nem beszélve arról, hogy az erőtartalékainkat nagyban dézsmálja a 35-40 °C kánikula. Szinte minden lehetőségnél meg kell állni utántölteni a tartalékainkat, mindezek ellenére nem adtuk fel, jól haladtunk és megfigyelhettük az élénk terülő táj változásait"

- mondta el Ágh Péter a romániai szombati szakasz kapcsán.

Több legelésző lovat, juhnyájat, tehéncsordát láttunk a kopárabb legelőkön, mint útjuk elején. Ostrov község határában elérték az ezredik megtett kilométerüket is, majd a nap második felében végre egy kellemes étteremre is leltek, ahol jót falatoztak, mert még mindig akad kilométer előttük.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.