A föld alatt is futhatunk félmaratont Budapesten

A föld alatti futás szervezői nem árulnak zsákbamacskát, aki benevez, a táv körülbelül egyharmadát valóban a földfelszín alatt teheti meg. Ez a verseny azonban nemcsak egy sportesemény, hanem hallatlanul izgalmas ipar- és művelődéstörténeti utazás is.

Ha Budapest belvárosában sétálunk, gyönyörködve az impozáns épületekben, ritkán szoktunk arra gondolni, hogy ezek alapanyaga hogyan és honnan került ide. Nos, a Magyar Állami Operaház, a Magyar Tudományos Akadémia, a Citedella, a Halászbástya, az Egyetemi Könyvtár és a Mátyás-templom épületében, a Lánchíd két pilonjában és a Margit-híd kő elemeiben – valamint számos pesti bérház épületében – az a közös, hogy az építésükhöz használt követ Kőbányán termelték ki.

A miocén kori szarmata mészkő ezen a területen 10-15 méterrel volt a földfelszín alatt, az észszerűség a külszíni fejtést diktálta volna, azonban a földfelszínen szőlőt termesztettek, ezért döntöttek mégis a hagyományos bányászati eljárások mellett. A ma ismert járatrendszer úgy alakult ki, hogy a vágatokban a kitermelendő kőtömböket kisebb bevágásokkal körbevágták, majd hátulról ékekkel feszítették le. Ehhez a művelethez 4-6 méter szélességű és mélységű aknát nyitottak. A köveket ökrös szekérrel szállították az építkezések helyszínére. Az 1838-as árvíz utáni újjáépítést követően is intenzíven használták az innen származó, könnyen megmunkálható építőanyagot. A kitermelés 1866-ban érte el a csúcsát, ebben az évben tízezer ökrös szekérnyi követ termeltek ki. A századfordulóra azonban a mészkövet kiszorította a kitermelés nélkül, ipari körülmények között, nagy tömegben gyártható tégla, így a mészkőbányászat is fokozatosan megszűnt. Az évszázadok során kialakult járatrendszer viszont megmaradt. Kiterjedése mintegy 180 ezer négyzetméterre tehető, hossza 32 kilométer körüli!

A járatok egy részét korábban is használták bor tárolására, 1844-ben pedig Schmiedt Péter sörfőzdét nyitott itt. Az ő nevét legfeljebb a helytörténészek ismerik, a tőle a gyárat 1862-ben megvásárló Dreher Antalét annál többen. Dreher a mészkőn átszűrődő víz felfogására tárolót épített, a pincerendszerben levő utakat megszilárdította, hogy alkalmasak legyenek ipari anyagmozgatásra. Később likőrt és csokoládét is gyártottak is, és malátaüzem is működött, ez utóbbi nemcsak saját részre termelt, hanem eladásra is került.

A második világháború alatt a pincerendszer óvóhelyként szolgált, illetve ide telepítették a Weiss Manfréd Repülőgép és Motorgyár Rt. összeszerelő üzemét, amely a Luftwaffe gépei számára gyártott motorokat. A szovjetek előrenyomulása után termelést Németországba költöztették.

A második világháború után a gyárat a pincerendszerrel egyetemben államosították, ez lett a Kőbányai Sörgyár. A mindenkori gyárigazgató villája is a dolgozó nép tulajdonába került, kertjéből lett a mai Csajkovszkij-part, az épületet pedig a Munkásőrség kapta meg. Ma üresen áll. 

A rendszerváltás után a monumentális objektum nagyobb része önkormányzati tulajdonba került, egy része a sörgyáré, bizonyos hányada pedig kisebb tulajdonosoké. Egy részében gombát termesztenek, illetve raktározásra használják, azonban teljes potenciálja megközelítőleg sincs kihasználva. 

A járatrendszer szervezett túrák keretében látogatható. Legmélyebben fekvő részeit, azt követően, hogy már senki nem szivattyúzza, elöntötte a talajvíz. Ide több, búvárkodással foglalkozó vállalkozás is kínál merülési lehetőséget, de itt hajtják végre a zárt téri merülési gyakorlataikat a Magyar Honvédség búvárai is. 

Évi egy-két alkalommal pedig a futók veszik birtokba a pincerendszer egy rövid, de annál látványosabb szakaszát. A BBU Szervezőiroda 2015-től szervezi a föld alatti futást, amely minden alkalommal valamilyen szezonális kerettörténetet is kap. Most vasárnap, február 20-án karneváli hangulatú élményfutást kínálnak. 

Vannak rövidebb távok és gyermekfutamok is, de aki az ezen a hétvégén elérhető, leghosszabb távot, a félmaratonit választja, az a 21 kilométert három, egyenként hét kilométeres körrel teljesítheti. A pályából 2,3 kilométer a kőbányai pincerendszeren át vezet. Ezen a versenyen általában rosszabb időeredmények születnek, mint egy hagyományos, felszíni versenyen, hiszen a félhomályos, pocsolyás, kanyargós pincében nem lehet ugyanazt az eredményt produkálni, mint mondjuk valamelyik belvárosi útszakaszon a nagyobb fővárosi maratonokon, de a látvány és az életérzés semmihez sem fogható. A mélyebb ipartörténeti érdeklődésű futók – mint például e sorok írója, aki eddig két alkalommal teljesítette a távot – még meg is állnak, szemrevételezik, megtapogatják a még megmaradt épületgépészeti elemeket...

Az online előnevezés már lezárult, de helyszíni nevezésre korlátozások nélkül van lehetőség. Magyarországon rendkívül aktív az amatőr futóélet, szezonban szinte minden hétvégén van egy félmaraton, alkalmanként több is. De miocén kori mészkőből vájt helyszínt csak ez az egy futam kínál, így akinek még nincs programja vasárnapra, érdemes Kőbányára utaznia.