2018. december 9., 15:40

A darts egy kifejezetten lovagias, sportszerű játék

Szombaton Dunaszerdahelyen immár másodízben került megrendezésre a Szent Patrik Kupára keresztelt darts verseny. A reggeltől egészen késő délutánig zajló megmérettetés szép számú érdeklődőt és majd’ két tucat versenyzőt vonzott a csallóközi városba, főként környékbeli amatőröket, de jöttek résztvevők Pozsonyból, sőt Szímőről is.

darts
Galéria
+11 kép a galériában

A kocsmasportként indult dartsnak mára minden tulajdonsága megvan ahhoz, hogy komolyan vehető, profi sportág legyen. Milliós nézettségű versenyek, világsztárnak számító sportolók és komoly pénznyeremények. A sportág őshazájának számító Angliában rendkívül népszerű ugyan a darts, sőt Magyarországon is egyre több kisebb-nagyobb klub működik már, de régiónkban eddig valahogy mostohagyereknek számított. A torna szervezői, Szigeti Gergely és Stefankovics Károly ezen szeretnének változtatni.

A rendkívül barátságos, családias hangulatú versenyen két pályán, összesen 20 versenyző dobálta a nyilakat, a darts klasszikus, a profik által is űzött ún. 501-es szabályrendszerében. Ennek lényege, hogy a versenyzők körönként három nyíllal játszva, 501-ről indulva igyekeznek a másik előtt elérni a nullát.

A 20 játékos sorsolás alapján 5 négyfős csoportba került. A csoportmeccseken még két sima szettig (ezeket a dartsban legeknek hívják), a nyolcad - és negyeddöntőkben 2, az elődöntőben 3, míg a döntőben 5 győztes legig tartott a küzdelem. Mivel amatőr versenyről volt szó, hobbisportolókkal, így a csoportküzdelmek és a középdöntők során szimpla kiszállóval játszottak a résztvevők, azaz elég volt, ha az utolsó nyíl szimpla mezőt ér. Bár a komolyabb versenyeken már csak duplamező találatával lehet befejezni egy-egy játékot, erről a verseny pergősebbé tétele miatt lemondtak a szervezők. A negyeddöntőktől kezdve már nem volt kegyelem, csak dupla kiszállóval fejezhették be a játékosok.

Annak ellenére, hogy sokszor füstös kocsmákban, sör mellett játszák, a darts egy kifejezetten lovagias, sportszerű játék, s ez a rendezvénynek otthont adó St. Patrick Pubban is megmutatkozott. A csoportküzdelmek során számos szép pillanat színesítette a játékot. A játékosok például sosem felejtettek el egymásnak gratulálni egy szép győzelem után, sőt a ritkán előforduló bírói tévedést, félreszámolást minden esetben korrigálták, nem egyszer éppen saját kárukra.

A torna szervezői és az elődöntők résztvevői, balról: Bugár Sándor, Szigeti Gergely, Czucz Tamás, Štvrtecky Patrik, Stefankovics Károly, középen: Balla Tibor
A torna szervezői és az elődöntők résztvevői, balról: Bugár Sándor, Szigeti Gergely, Czucz Tamás, Štvrtecky Patrik, Stefankovics Károly, középen: Balla Tibor

A sorsolásnak köszönhetően a tornát szervező Cornisland Darts Club két alapító tagja, akikkel a későbbiekben egy hosszabb interjú keretében még beszélgetünk terveikről, már a legjobb nyolc között kénytelen volt összecsapni. Megismétlődött tehát az előző, akkor még kevesebb résztvevővel, házi verseny jelleggel lezajlott darts kupa, melynek döntőjében Szigeti Gergely akkor legyőzte Stefankovics Károlyt. Így történt ez most is, a két jóbarát szoros csatájának végén megint Gergely örülhetett.

A legjobb négy között az előző torna győztese végül kikapott Czucz Tamástól, a másik ágon pedig Štvrtecky Patrik legyőzte Bugár Sándort. A döntő, ahogy az illik, az egész torna legizgalmasabb párharcát hozta. A csoportmeccseket két vereséggel nyitó Štvrtecky Patrik a győzelemért dobhatott a döntőben, 4-2-es állásnál egyetlen nyíl választotta el attól, hogy 5-2-vel behúzza a meccset. Végül elhibázta a dupla 10-es kiszállót, ez pedig fejben nagyon megzavarta. A szímői Czucz Tamás megfordította a meccset, és megnyerte a tornát, ezzel együtt pedig a győztesnek kijáró oklevelet, kupát, darts nyilakat illetve a versenynek otthont adó St. Patrick Pub által felajánlott 30 eurós kupont. Patrik a legmagasabb kiszállónak (102) járó különdíjnak örülhetett.

A torna végeztével aztán a győztes nagylelkűen bedobta a lefogyasztható kupont a közösbe, így igazán emelkedett hangulatban zárult a II. Szent Patrik Kupa. Biztosan lesz folytatás!

darts
Galéria
+11 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.