A csendes zseni
Vannak sportolók, akik rögtön reflektorfénybe kerülnek, és vannak, akik nem. Ők csak teszik a dolgukat és világcsúcsot úsznak, újra meg újra.
Kós Hubert pontosan ilyen. Halk szavú, mosolygós, a hétköznapokban visszafogott, de amikor víz éri a vállát, egy új ember születik: magabiztos, elementáris és megállíthatatlan. A 22 éves magyar úszó Torontóban olyat produkált, amire nehéz jelzőt találni: 200 méter háton világcsúcs az első napon, majd 50 méter háton diadal, és a végén a koronacsapás – 100 méter háton újabb világcsúcs (48.16), amellyel minden idők legjobbjává vált ebben a számban is.
A rövidpályás világkupa mindhárom állomásán mindhárom hátúszó számot „behúzta”, ráadásul az összetett győzelmet is megszerezte, első magyar férfiként. Torontóban már a rajtnál látszott, hogy Kós más dimenzióban mozog: a félidőnél már több tizeddel volt a rekordon belül, a többiek csupán statiszták voltak egy új világcsúcs születésénél.
Ő maga nyilatkozta: „Ebben még van. A harmadik és negyedik ötven is lehet erősebb.” Érzései alapján mentálisan kiváló állapotban van. „Az van bennem, hogyha két-három hét munka után így ment, akkor mi lesz harmincvalahány hét után Párizsban, az Európa-bajnokságon. Mert hiszem, hogy ez a szezon még jobb lesz, mint az előző kettő” – osztotta meg véleményét.
És akkor elgondolkodunk: ha ez még nem is a maximum, akkor hol lesz a határ Párizs előtt harmincvalahány hét edzés után? Mögötte ott áll a legendás Bob Bowman, aki korábban Michael Phelpsből csinált úszóistenséget, és most tömören, de annál beszédesebben reagált: „Nagyszerű úszás, gratulálok.”
Ez tőle felér egy aranytrónnal. Kós pedig ebben sem esik túlzásba, hiszen szerinte azért megy ilyen jól neki az úszás, mert végre tudott pihenni egy kicsit, nem facsarja ki magát év közben, és boldogan úszik.
Ő az a sportoló, aki nem ordítja tele a sajtót önmagával, nem harsogja, hogy nagy dolgokra képes – egyszerűen megcsinálja. Miközben mások beszélnek az álmaikról, ő megdönti a világcsúcsokat. Ott tartunk, hogy Magyarország két aktív világcsúcstartót ad a férfi úszásnak: Milák Kristófot és Kós Hubertet. Két név, amely már most történelmi súlyú, és mégis mindkettejükben még óriási lehetőségek rejlenek, mi pedig csak tapsolhatunk. Hubert csendben, mosolyogva, a medencében szinte láthatatlanul készül rá, hogy az olimpiai bajnoki cím mellé újabb legendákat írjon a neve mellé. A világ úszósportja pedig döbbenten nézi, hogy egy ilyen srác, minden fölösleges teatralitástól mentesen, szépen lassan a világ egyik legnagyobb úszójává nőtte ki magát. És közben egy másik fontos igazság is kiderül: ha valaki így győz, így fejlődik, így úszik, annak semmit nem kell bizonyítania. Nem beszél róla. Ússza. És mi pedig csak nézünk – egyre büszkébben, mert pontosan tudjuk, hogy az előttünk álló években még nagyobb csodákat fogunk látni tőle. Csodákat, amelyek újra és újra megmutatják a világnak, milyen ereje van annak, amikor valaki alázattal, szívvel és félelmet nem ismerő hittel néz szembe a vízzel és a saját határaival.
Megjelent a Magyar7 2025/43-44.számában.
