2023. július 15., 17:34

A cseh Markéta Vondroušová lett Wimbledon női bajnoka

A cseh Markéta Vondroušová nyerte a wimbledoni teniszbajnokság női egyes versenyét, mivel a szombati döntőben két szettben legyőzte a tunéziai Onsz Dzsabőrt, és megszerezte pályafutása első Grand Slam-trófeáját.

Markéta Vondroušová
Fotó: TASR/AP

Az már a finálé előtt biztos volt, hogy új női bajnokot avatnak a Church Roadon, és alighanem kevesen fogadtak a szombati meccs párosítására.

Az észak-afrikai játékos egymás után második londoni fináléjára készült, tavaly három szettben kikapott a kazah Jelena Ribakinától, akit most a szerdai negyeddöntőben búcsúztatott. Emellett szeptemberben az amerikai nyílt bajnokságon is eljutott a végjátékig, de ott megállította őt a világelső Iga Swiatek. Idén Londonban viszont ismét kiharcolta magának az esélyt, hogy a sportág történetének első afrikai GS-győztese legyen.

A Tokióban olimpiai ezüstérmes Vondroušovának ez volt a második döntője Grand Slam-tornán - 2019-ben Párizsban kikapott az ausztrál Ashleigh Bartytól -, a WTA-sorozatban pedig a hatodik fináléja. Az eddigiekből négyet elveszített, egyetlen serlegét 2017-ben a svájci Bielben szerezte. Az elvesztett döntői között ott volt a 2019-es budapesti is, amelyen a belga Alison Van Uytvanckkal szemben maradt alul. A 24 éves játékos a világranglista 42. helyezettjeként nem kapott helyet a kiemeltek között, és Billie Jean King 1963-as menetelése óta ő lett az első nem kiemelt női döntős a füves pályás GS-viadalon.

A balkezes Vondroušová férje az eddigi két hét során nem volt jelen a brit fővárosban, ám - mint a játékos elmesélte - miután találtak valakit, aki vigyáz a macskájukra, szombaton már Štepan Šimek is ott ült felesége páholyában.

Ami az egymás elleni mérlegüket illeti, 2015 óta ötször találkoztak, háromszor a prágai teniszező nyert. Az idén eddig kétszer csaptak össze, és az Australian Openen, valamint Indian Wellsben is Vondroušová ünnepelhetett.

A hatodik csata első játszmája meglepően sok fogadópontot és öt bréket hozott, főleg Dzsabőr teniszezett nagyon idegesen, sokat hibázva. A tunéziai játékos saját adogatásai után alacsony százalékban nyert pontot, de mivel fogadóként jobb teljesítményt nyújtott, 4:2-re elhúzott.

Vondroušová ezt követően megnyugodott, rendezte játékát, szinte minden labdát visszatett a pályára, és mivel riválisa ezt követően is sokat rontott, az utolsó 17 labdamenetből 15-öt megnyerve behúzta a nyitófelvonást.

A második szett is a cseh teniszező gyors brékjével indult, de Dzsabőr - aki ismét kezébe vette az irányítást - egymás után három játékot nyerve fordított. Vondroušová 3:3-nál azonban egyenlített, majd miután 4:4-nél újra elvette tunéziai ellenfele adogatójátékát, kiszerválta a mérkőzést, és pályafutása legnagyobb sikerét a földre rogyva ünnepelte.

A prágai teniszező Wimbledonban korábban még a második fordulón sem jutott túl, de most – Petra Kvitova és Jana Novotná után – a harmadik cseh játékos lett, aki diadalmaskodott a füves pályás versenyen, ráadásul a viadal történetében ő lett az első nő, aki nem kiemeltként emelhette fel a trófeát.

Dzsabőr ezzel szemben harmadik GS-fináléját is elveszítette.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.