2025. január 9., 14:04

Köszönjük, Katinka!

Tegnap este hivatalossá vált az, amit már egy ideje sejteni lehetett. Hosszas mérlegelés után úszólegendánk, Hosszú Katinka úgy döntött, visszavonul és felhagy az élsporttal.

Hosszú Katinka sötét
Hosszú Katinka sikerlistáját szinte felsorolni is nehéz
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Valójában nem kellene ezt egy szomorú napként emlegetni, az emberben azonban mégis vegyes érzelmek kavarognak. Persze ott van az a rengeteg szebbnél szebb pillanat, mellyel Katinka megörvendeztette a magyar szurkolókat, a visszavonulás azonban mindig egy szomorú, szívfacsaró pillanat. Természetesen hiányérzetről szó sincs, Hosszú lényegében mindent megnyert, a sikereit holnap reggelig sorolhatnánk, így most csak a legfontosabbakat emelném ki.

Katinka szinte még gyerek volt, mikor első komolyabb sikerét elérte, 2003-ban mindössze 14 évesen 400 méter vegyesen országos bajnok lett, majd egy évvel később az ifi Európa-bajnokságon váltóban is aranyérmet szerzett. Még ugyanebben az évben, tehát 2004-ben nemzetközi szinten is megszerezte első érmét a felnőttek között, a bécsi rövidpályás Eb-n a harmadik helyen végzett.

Ezt követően az Eb-érmek valamint az országos bajnokságon szerzett első helyezések szinte megszokottá váltak tőle, a következő szintlépést a 2009-es római világbajnokság hozta meg. Az ekkor még mindig csak 20 éves úszó két bronzérem mellett 400 méter vegyesen aranyérmet szerzett, lesokkolva ezzel az egész világot.

2012 szeptembere egy fontos dátum volt Katinka karrierjében, ekkor fejezte be közös munkáját addigi edzőjével, Dave Salóval, a továbbiakban későbbi párja Shane Tusup irányította a felkészülését.

Már a 2012-es londoni olimpián is rajthoz állt, és ugyan az érem nem jött össze, már ekkor sejteni lehetett, hogy Rióban reális esélye lehet az éremszerzésre. Négy évet ugrunk előre az időben és már Rióban járunk, ahol lényegében az egész olimpia Hosszú Katinkáról szólt. És persze Brazíliában olyan sztárok is remekeltek mint például Usain Bolt vagy Michael Phelps, azonban mégis mindenki a magyar teljesítményén álmélkodott.

Hosszú kedvenc számában, 400 méter vegyesen aranyérmet szerzett, emellett pedig 200 méter vegyesen és 100 méter háton is olimpiai bajnok lett, bónuszként 200 méter háton még bezsebelt egy ezüstérmet, így végül négy éremmel távozott Rióból.

Bátran ki merem jelenteni, hogy az olimpiák történelmében ez volt az egyik legelképesztőbb teljesítmény, melyet magyar sportolótól láthattunk, és valószínűleg nehéz is lesz felülmúlni. Tusuppal a szakmai kapcsolata 2018-ben hat év után végetért, új edzője Petrov Árpád lett. És ugyan az országos, európai-bajnoki, és világbajnoki érmek ez után sem maradtak el, Katinka teljesítménye szemmel láthatóan visszaesett.

A tokiói ötkarikás játékokon a legjobb eredményt 400 méter vegyesen érte el, ahol ötödik lett.

Hosszú Katinka olyan magasra tette a lécet, hogy például egy világbajnoki cím már teljesen megszokott volt tőle, és sem őt, sem pedig a szurkolókat már nem tudta igazán lázba hozni. Csúnyán fogalmazva ez az ő hibája, éveken keresztül ugyanis olyan elképesztő teljesítményt rakott le az asztalra, melyre aligha volt példa a magyar úszás történelmében.

Hiába a számos vb és olimpia cím, Hosszú életében valószínűleg 2022 augusztusa volt a legszebb pillanat, mikor megszülettet első gyermeke, Layber-Gelencsér Kamilla.

Katinka lánya születését követően gyorsan visszatért az uszodába, és még volt egy utolsó nagy kísérlete, azonban nem jött össze a kvótaszerzés a tavalyi párizsi olimpiára, így mérlegelve az addigi karrierjét, fizikai korlátait és a prioritásokat, a visszavonulás mellett döntött.

Lehetsz te többszörös bajnok, és a sportágad egyik legjobbja, a család akkor is az első helyen áll. Úszólegendánknak aligha lehet hiányérzete a pályafutásával kapcsolatban, mindent megnyert, most pedig eljött az idő, hogy a családra és a pihenésre koncentráljon. Rengeteg emlékezetes pillanat fűződik a nevéhez, melyet még unokáinknak is emlegetni fogunk, az elhullajtott örömkönnyekről pedig már nem is beszélve.

Mindent köszönünk. Szép volt, Katinka!

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.