2026. november 5., 09:09

Zemplénben is megmutatta erejét, öt góllal nyerte a Nagymihály elleni rangadót a címvédő HC DAC

A címvédő HC DAC 28–23-ra győzött az Iuventa Nagymihály otthonában a női kézilabda Doprastav Liga szerdai slágermérkőzésén. A dunaszerdahelyiek a kezdeti hátrány után átvették az irányítást, a szünetre öt góllal elhúztak, a második félidőben pedig nyolcgólosra is növelték előnyüket. A zempléniek a hajrában közelebb férkőztek, a vendégek sikerét azonban már nem tudták veszélyeztetni.

hc dac
Nagymihályban nyert rangadót a DAC
Fotó: iuventa-zhk.sk

A hazaiak kapták el jobban a rangadó rajtját, a DAC első két eredménytelen támadását kihasználva gyorsan 2–0-s előnybe kerültek. A címvédő első gólját Farkas Júlia szerezte, majd a mindkét oldalon védéseket hozó percek után Molnár Korinna egyenlített. Ezt követően a Iuventa ismét vezetéshez jutott, Komlós Eszter azonban válaszolt, így a nyolcadik percben 3–3 állt az eredményjelzőn.

A folytatásban is szorosan alakult a találkozó, a félidő derekához közeledve azonban egyre inkább a dunaszerdahelyiek akarata érvényesült.

Az 5–5-ös állást követően Farkas kétszer, Lara Burić pedig egyszer talált be, ezzel a DAC először szakadt el három góllal ellenfelétől. A hazaiak a 17. percben időt kértek, és átmenetileg sikerült is megtörniük a vendégek lendületét, Iryna Krasňanská értékesített hétméterese és Juliane Pereira találata után egyetlen gólra csökkent a különbség.

A címvédő azonban gyorsan reagált, miután Farkas és Burić visszaállította a háromgólos előnyt, majd Emma Boada két egymást követő találatával tovább nőtt a különbség.

A DAC védekezése és Mistina kapusteljesítménye is biztos alapot adott a jó játékhoz, Komlós Eszter pedig a 27. percben már 13–8-ra alakította az állást. A hajrában Farkas büntetőből is eredményes volt, majd Kristína Pastorková is betalált. A dunaszerdahelyiek rövid időre hat góllal is vezettek, Emma Lukáčová félidőt lezáró találata azonban 16–11-re módosította az eredményt.

A második játékrész elején hosszú gólcsend következett. A pontatlan befejezések mellett mindkét kapus hozzátett ahhoz, hogy a 37. percig változatlan maradjon az állás. Ekkor Molnár törte meg a gólcsendet, majd felgyorsult a góltermés, a DAC pedig továbbra is kézben tartotta a mérkőzést. A hazaiak egy hétméterest is elhibáztak, Farkas viszont a túloldalon nem rontott, így a 41. percben már 20–14-re vezettek a vendégek.

Az újabb nagymihályi időkérés sem hozott érdemi fordulatot. Burić és Boada találataival hétgólosra nőtt a különbség, és bár a házigazdák emberelőnyben faragtak a hátrányukból, a DAC a saját időkérését követően ismét növelni tudta előnyét. Burić újabb gólja után Farkas is eredményes volt, az 51. percben kialakult 24–16-os állás pedig már magabiztos dunaszerdahelyi sikert vetített előre.

Az utolsó tíz percben a  Iuventa még megpróbálta szorosabbá tenni a rangadót. A hazaiak több támadásukat is góllal zárták, és bár Burić közben ismét betalált, a különbség a végjátékban négy gólra olvadt. A DAC ekkor egy hétméterest is kihagyott, majd Burić kiállítása miatt emberhátrányba került, de a győzelmet így sem engedte ki a kezéből. Az utolsó percben Woth Viktória is eredményes volt, a találkozó utolsó gólját pedig a hazaiak szerezték, kialakítva a 28–23-as végeredményt.

A címvédő a kezdeti bizonytalanság után határozottan átvette az irányítást, és az első félidőben megszerzett előnyére építve megérdemelten nyerte meg a zempléni rangadót. A dunaszerdahelyiek támadójátékának egyik meghatározó alakja a nyolc gólig jutó Farkas Júlia volt.

kézilabda
Fotó:  iuventa-zhk.sk

A találkozót követően Debre Viktor, a HC DAC vezetőedzője elsősorban a fegyelmezett védekezést és a csapat egységét emelte ki, egyúttal a győzelem különleges jelentőségére is rámutatott.

„Nehezen indult a mérkőzés, az első percekben fej fej mellett haladtak a csapatok. Ezt követően azonban fokozatosan átvettük az irányítást, elsősorban a fegyelmezett és határozott védekezésünknek köszönhetően. Sikerült stabilizálnunk a játékunkat, előnyt kialakítanunk, amelyet végig megőrizve magabiztos győzelmet arattunk. Különösen értékessé teszi ezt a sikert, hogy Nagymihályban korábban még soha nem tudtunk öt góllal nyerni. Ez komoly eredmény, amelyre büszkék lehetünk. Gratulálok a lányoknak, mert csapatként, nagy akarattal és fegyelmezetten dolgoztak meg ezért a győzelemért” – nyilatkozta a dunaszerdahelyiek vezetőedzője.

Doprastav Liga, 9. forduló:
Iuventa Nagymihály - HC DAC Dunaszerdahely 23-28 (11-16)

Megosztás
Címkék