Vereséggel rajtolt a magyar női vízilabda-válogatott
Vereséggel kezdte szereplését a párizsi olimpián a magyar női vízilabda-válogatott: Mihók Attila és Cseh Sándor világbajnoki ezüstérmes együttese a csoportkör első fordulójában, szombaton 10-8-ra kikapott az Európa-bajnok hollandoktól.
A találkozó kevesebb mint egy perccel a vége előtt még döntetlenre állt,
a hollandok az utolsó pillanatokban diadalmaskodtak.
A magyar csapat hétfőn Kanada ellen folytatja szereplését, a csoportból az első négy jut a negyeddöntőbe.
Kihagyott helyzetekkel indult a találkozó, majd a hollandok büntetőből szereztek vezetést.
Előnyüket egy gyorsan végigvitt támadással és egy jól kijátszott emberelőnnyel növelték háromgólosra, érkezett is a magyar időkérés. Három perc volt hátra az első negyedből, amikor Leimeter Dóra fórból szépített a párizsi játékok első magyar találatával. Az első játékrész nem a kapusteljesítményekről szólt, a hollandok gyorsan visszaállították a háromgólos különbséget, Szilágyi Dorottya egy újabb emberelőny kihasználásával 2-4-re módosította az állást.
A második negyedben támadásban mindkét csapat sokat hibázott, igaz, védőmunkában kiválóan teljesítettek.
Közel hat percet kellett várni a játékrész első találatára, ekkora az olimpiai újonc Faragó Kamilla kapásból gyönyörűen pattintott a felső léc alá. A fiatal játékos rögtön egy szép labdaszerzéssel is jelentkezett, az ellentámadásból lövését azonban védte a hollandok kapusa. A rivális növelhette volna előnyét a szünet előtt, de Maarthe Keuning teljesen tiszta helyzetben még a kaput sem találta el.
Kihagyott magyar fórral indult a harmadik felvonás, de nem kellett sokat várni az egyenlítésre,
Vályi Vanda úszott meg, majd emberrel a nyakán passzírozta a labdát a hálóba (4-4). A hollandok több mint egy negyeden át tartó gólcsendjét Simone van de Kraats törte meg emberelőnyből. A magyarok két hátrányt is sikeresen kivédekeztek, aztán elöl Gurisatti Gréta értékesítette a fórt, újból kiegyenlítve ezzel. Egy kontra ítélet után ismét előnybe kerültek a hollandok, a Parkes Rebecca által kiharcolt fórt azonban Vályi egy remek labdajáratás után értékesítette.
A záró nyolc percre így döntetlennel fordultak rá a csapatok, az első magyar emberelőny kimaradt, a hollandok viszont egyetlen másodperc alatt belőtték a sajátjukat.
A második magyar támadás végén a felső lécen csattant a labda, a túloldalon a hollandok a támadóidő vége előtt tessék-lássék módon centerbe adták a labdát, Vivian Sevenich pedig három emberrel a nyakán a hálóba csavart.
Vályi a harmadik találatával gyorsan visszahozta a meccsbe a magyarokat, majd Szilágyi bombázott Laura Aarts „szeme közé” (8-8). A magyar emberelőnyt megelőzően Mihók Attila időt kért, Keszthelyi lövését azonban a kapuban álló három holland közös erővel blokkolta. A túloldalon a hollandok is fórt kaptak, az ő kapitányuk is azonnal időt kért, de a védekezés Magyari Alda vezetésével itt is tökéletes volt.
Faragót egy perccel a vége előtt visszaúszás közben kiállították, a holland kapitány a második idejét is kikérte, ezúttal viszont tanítványai sikeresen végrehajtották az utasításokat, Lola Moolhuijzen talált be. A magyaroknak egyetlen támadásuk maradt egyenlíteni: Keszthelyi lövése a kapufáról kifelé pattant,
a hollandok pedig még egy üres kapus gólt dobtak a dudaszó pillanatában.
A csoport:
Hollandia-Magyarország 10-8 (4-2, 0-1, 2-3, 4-2)
gólszerzők: Rogge 3, van de Kraats 2, van der Sloot, Joustra, Keuning, Sevenich, Moolhuijzen 1-1, illetve Vályi 3, Szilágyi 2, Leimeter, Faragó, Gurisatti 1-1
hétfő: Magyarország-Kanada 20.05
péntek: Kína-Magyarország 20.05
augusztus 4., vasárnap: Magyarország-Ausztrália 14.00