2018. május 3., 17:15

Véget ért az idény a Győri Audi ETO cseh jobbszélsője számára

Súlyos bokasérülés miatt véget ért az idény Jana Knedlíková, a Győri Audi ETO KC cseh jobbszélsője számára, így a női kézilabda Bajnokok Ligája jövő hétvégi, budapesti négyes döntőjét is ki kell hagynia.

Jana Knedlikova - Győr
Fotó: TASR

Knedlíková szerda este, a Ferencváros ellen 26-24-re megnyert bajnoki rangadó vége előtt nyolc perccel sérült meg, amikor egy vétlen helyzetben összefutott Nerea Penával.

A cseh játékos befutott a pályára, hogy csatlakozzon a győriek támadásához, az FTC spanyol légiósát pedig éppen lecserélték, ekkor találkoztak az oldalvonalnál. Az eset után Knedlíková a földre került, majd le kellett támogatni a pályáról.

„Az ellenfele lábára lépve aláfordult a bokája, és bokaszalag szakadást szenvedett. Törés a vizsgálatokon nem igazolódott. Konzervatív kezelés mellett nyolc hét pihenésre van szüksége. Most egy hétig fekvőgipszben lábadozik” - nyilatkozta a klub honlapján csütörtökön Balogh Péter csapatorvos.

A keretből Tomori Zsuzsanna és a norvég Nora Mörk egyaránt súlyos térdsérülés miatt hiányzik a szezon hajrájában, mindketten műtét után gyógyulnak.

A BL négyes döntőjén kívül a Győrre még három bajnoki mérkőzés vár májusban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.