2023. február 4., 20:15

Újabb nagy győzelem! A szlovák bajnoki címvédőt is legyőzték a dunaszerdahelyi lányok

Az elmúlt hétvégén aratott nagy győzelem után ezúttal hazai közönség előtt egy újabb fontos rangadó várt a HC DAC női kézilabda csapatára. A csallóközi sárga-kékek ezúttal a szlovák bajnoki címvédő Iuventa Nagymihály együttesét fogadták.

HC DAC
Fotó: hcdac.sk

A szlovák bajnoki címvédő zempléniek, nem a legjobb formájukat mutatják ebben az idényben, és közvetlen a DAC mögött helyezkednek el a tabellán a negyedik helyen, két pont hátrányban. A zempléni együttes viszont még versenyben van a nemzetközi porondon és az Európa-kupa negyeddöntőjében a lengyel Jaroslaw ellen mérkőznek meg a továbbjutásért. A nagymihályiak legutóbb négy bajnokijukat megnyerték így komoly csatára volt kilátás.

Debre Viktor tanítványai kiválóan kezdték az összecsapást és Bízik Réka, valamint Juhos Kata góljaival rögtön kétgólos előnybe kerültek a házigazdák négy perc után.

A vendégek ugyan csökkentették hátrányukat egy gólra, egyenlíteni nem tudtak. A dunaszerdahelyi együttes az első negyedórát követően 6-5-ös vezetésnél zsinórban három gólt is szerzett, így négy góllal is megléptek, a 14-szeres szlovák bajnok közel hét percig nem tudott a kapuba találni. A zempléniek pedig hiába voltak négygólos hátrányban hét perccel az első félidő vége előtt, innen is felálltak. A szlovák bajnoki címvédő a 26. percben még ugyan kétgólos hátrányban volt, de sorozatban három gólt szerezve fordítottak, amit azt jelentette, hogy a szünet előtt a DAC-nak kellett támadnia az egyenlítésért, ami végül összejött Bízikéknek és 12-12-es döntetlennel zárult az első játékrész.

Szünetről visszatérve a vendégek ismét előnybe kerültek, de a DAC fordítani tudott és kétgólos előnyt építettek ki a szerdahelyi lányok.

A folytatásban is egy nagyon fordulatos játék jellemezte a találkozót, ugyanis 17-15-ös hazai vezetésről a Nagymihály sorozatban három gólt szerezve ismét fordított. Ezt követően a csallóközi sárga-kékek is fordítani tudtak, miután négy gólt szereztek zsinórban és a 44. percben 21-18-ra vezettek. Az utolsó negyedóra szoros és kiélezett csatát hozott. Kilenc perccel a vége előtt a DAC 21-20-ra vezetett, de nem egész négy perccel a vége előtt is egy gólt volt a különbség a hazaiak javára. A véghajrát a hazaiak bírták jobban és három góllal is megléptek, amit a végéig meg is tartottak. A nagymihályiak a hajrában még egy piros lapot is begyűjtöttek.

Győzelmének köszönhetően a HC DAC feljött a tabella második helyére megelőzve a cseh Baník Most együttesét. Mivel a listavezető Vágsellye csak döntetlenezett Olmützben, a DAC három pontra csökkentette hátrányát a bajnoki versenyfutásban a MOL Ligában.

MOL Liga, 15. forduló:

HC DAC Dunaszerdahely – Iuventa Nagymihály 26-23 (12-12)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.