2023. január 30., 09:41

Újabb magabiztos komáromi győzelem

A szlovák férfi röplabda-bajnokság (Niké Extraliga) hétvégi fordulójában a címvédő komáromi röpisek hazai pályán egy újabb magabiztos sikert arattak, ezzel továbbra is tapadnak a listavezető Miavára.

röplabda
Fotó: vkspartak.sk

A címvédő komáromi röplabdaklub egy sűrű hetet tudhat maga mögött, hiszen bő egy hét leforgása alatt négy alkalommal is pályára léptek ráadásul hazai közönség előtt. Gabriel Chochoľak együttese ezúttal a Felsővízköz együttesét győzte le magabiztosan három szettben. Hétközben a Duna-partiak a röplabdát is népszerűsítették a fiatalok körében egy sikeresnek mondható rendezvényükkel, a lelátokon ugyanis rengeteg gyerek nézhette a 20 év alatti szlovák válogattott elleni győzelmet.

Hétvégén pedig ismét pályára léptek a komáromiak és egy újabb sima győzelmet zsebeltek be a Duna-partiak, ezúttal a Felsővízköz volt a szenvedő fél.

A házigazda komáromiak már az első játszmában óriási fölénybe kerültek és 25-5-re hozták az első szettet. A folytatásban a vendégek össszekapták magukat és némileg szorosabb játszmák után a Duna-partiak a másik két szettet is megnyerték, így magabiztos játékkal három szettben diadalmaskodtak.

Az éllovas Miava egy ötszettes drámában végül legyőzte az Eperjest, így megőrizték vezető helyüket a tabellán, a címvédő Komárom hátránya csupán két pont. A komáromiak legközelebb idegenben lépnek pályára a bajnokságban az Eperjes otthonában.

Férfi röplabda-bajnokság (Niké Extraliga), 15. forduló:
Rieker UJS Komárom - TJ Slávia Felsővízköz 3-0 (25-5, 25-20, 25-22)
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.