2021. október 29., 08:42

Újabb magabiztos győzelmével már dobogós a HC DAC

A MOL Extraliga csütörtöki játéknapján ismét pályára léptek a dunaszerdahelyi kézis lányok, újabb bajnoki várt a sárga-kékekre. Ezúttal hazai közönség előtt, a cseh Písek ellen arattak magabiztos győzelmet.

HC DAC
Fotó: hcdac.sk/Lelkes Ernő

Folytatódott a DAC számára a sűrű meccsprogram, a keddi kupamérkőzés után csütörtök este már bajnokit játszottak a csallóköziek. Debre Viktor együttese hazai környezetben fogadta a cseh Sokol Písek együttesét. Mivel kedden sok fiatal lehetőséget kapott a Szlovák Kupában, így a kulcsemberek rápihenhetek a bajnoki összecsapásra, ahol már majdnem minden bevethető játékosára számított a sárga-kékek mestere.

Hiányzóból így is akadt bőven, hiszen továbbra is sok sérültje van a sárga-kékeknek, így ezúttal is akadtak fiatalok a meccskeretben. A dunaszerdahelyi lányok jól indították az összecsapást és ötpercnyi játék után háromgólos előnybe kerültek. A cseheknek már a mérkőzés elején gondjai adódtak, nem is tudták tartani a sárga-kékek tempóját.
A hetedik percben ugyan egy gólra csökkentette hátrányát a cseh gárda, egyenlítésre már nem futotta a vendégeknek.
Az első negyedóra után a házigazdák már hatgólos előnyt dolgoztak ki, ami az első játékrész további részében is folyamatosan nőtt.

Az első játékrész végére a dunaszerdahelyi lányok magabiztos kilencgólos előnybe kerültek.

A második játékrész elején egy háromgólos sorozattal nyitottak a csehek, de ez csupán az eredmény kozmetikázására volt elegendő.
Ezt követően a hazaiak is felvették a második félidő ritmusát és ismét megléptek, 40 percnyi játék után nyolcgólos különbség állt az eredményjelzőn a DAC javára.
A találkozó 47. percében a csehek öt gólra is csökkentették hátrányukat, de közelebb már nem tudtak kerülni a sárga-kékekhez.
A Písek játékosai a hajrára elfáradtak, amit a sárga-kékek játékosai ismét kihasználtak és megléptek több góllal, a végére tízgólos előnyt dolgoztak ki a hazaiak.

Újabb magabiztos sikerével a DAC két ponttal gazdagodott, amivel már dobogósak a sárga-kékek.

A DAC legeredményesebb játékosa a nyolcgólos Élő Beatrix volt, de Juhos Kata hét góllal, valamint Hudák Emma is öt góllal vette ki a részét a tízgólos győzelemből.

Kemény menetelés után egy magabiztos győzelmet arattunk. A mérkőzés már az első félidőben eldőlt. Jól működött a védekezés, a kapusunk jól védett, valamint indításból könnyű gólokat szereztünk. A második félidőben a koncentráció már többször hiányzott, de ezzel együtt is magabiztos volt a sikerünk. Gratulálok a lányoknak!

 - értékelt a mérkőzés követően Debre Viktor vezetőedző a klub hivatalos honlapjának.

MOL Extraliga, 8. forduló:
HC DAC Dunaszerdahely – Sokol Písek 36-26 (21-12)
DAC gólszerzői:
Élő Beatrix 8, Juhos Kata 7, Hudák Emma 5, Bízik Réka 4, Bugár Cintia 3, Bízik Boglárka 3, Pénzes Mónika 2, Sári Barbara 2, Jagodič Melani 1, Demeter Virág Orsolya 1
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.