2021. december 22., 20:31

Újabb győzelemmel a tabella első helyén telelnek a komáromi férfi röplabdázók

A komáromi extraligás férfi röplabdázok szerda kora este hazai pályán léptek pályára és egy háromszettes győzelemmel zárták az évet. A címvédő komáromi együttes ezzel a tabella első helyén zárja a 2021-es naptári évet.

komárom röplabda
Fotó: vkspartak.sk

A szlovák férfi röplabda-bajnokság (Niké Extraliga) 14. fordulójának szerdai mérkőzésén a komáromi férfi röplabdázok hazai pályán fogadták a Felsővízköz gárdáját. A Gabriel Chochoľak vezette hazaiak azzal a tudattal léphettek pályára, amennyiben győznek, a tabella első helyén telelhetnek.

 A találkozó első játszmája egy kiélezett mérkőzést hozott, hol egyik, hol másik gárda került előnybe. A címvédő komáromiak 10-10-es döntetlen után, két sikeres blokknak is köszönhetően, három ponttal megléptek, de a vendégek nem adták könnyen magukat és fordítani tudtak. A szett végéig nagyon kiélezett csata folyt. A szett hajrájában 25-25 után Forró és Kubš pontjainak köszönhetően a komáromiak nyerték az első játszmát. A második játszma elején is folytatódott a kiélezett csata, a vendég Felsővízköz csapata próbálta tartani a lépést a komáromiakkal. Egészen 15-15-ös állásig ezt remekül véghez is vitték, a hajrára azonban elfáradtak, amit a hazai együttes remekül használt ki, végül 25-18-ra a második szettet is megnyerte Gabriel Chochoľak csapata.

A harmadik szettben már nem volt ennyire szoros a mérkőzés, mint az első két szett elején. A hazaiak a szett elején fölénybe kerültek és már 10 pontos előnyt is kidolgoztak, amit a végéig meg is tartottak. Győzelmével a komáromi együttes a tabella első helyén zárta az évet, legközelebb január 15-én lépnek pályára bajnokságban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.