2020. augusztus 22., 20:48

Új menetrend a vízilabdában

A nemzetközi szövetség frissítette és kialakította a versenyrendszereinek új menetrendjét, eszerint januárban folytatódna a Világliga 2019/20-as sorozata, amelynek Szuperdöntőjét 2021. június 14-20. között rendezik. 

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A FINA már korábban úgy határozott, hogy a Világliga 2020/21-es szezonját törli, nem rendezi meg, ehelyett befejeződik a korábban a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt 2019/20-as kiírás.

Bíró Attila irányította válogatott legutóbb február 25-én játszott tétmérkőzést, a hollandokat káprázatos játékkal 12-7-re győzte le, s négy mérkőzésen szerzett 10 pontjával vezeti a sorozat európai selejtezőjét.

A NŐI VILÁGLIGA EURÓPAI SELEJTEZŐ ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 4 3 - 1 - 43-32 10
2. Spanyolország 3 2 1 - - 45-23 8
3. Olaszország 3 2 - 1 - 31-33 7
4. Oroszország 4 2 - - 2 43-44 6
5. Hollandia 2 - 1 - 1 23-26 2
6. Görögország 3 - - - 3 26-37 0
7. Franciaország 3 - - - 3 18-44 0

Tekintettel arra, hogy a két hátralévő mérkőzése hazai medencében lesz Olaszország (2021. február 9.) és az utolsó helyezett Franciaország (2021. március 16.) ellen, szinte bizonyos, hogy ott lesz majd a végelszámolásnál a legjobb háromban, azaz részt vehet a júniusi Szuperdöntőn. Ugyanakkor bármennyire rangos a sorozat, momentán az olimpiai selejtező (2021. január 17-24., Trieszt) van a fókuszban.

„Ez pontosan így van: egyelőre a trieszti kvalifikáció számunkra a legfontosabb, minden szakmai programot eszerint készítettünk el - erősítette meg Bíró Attila szövetségi kapitány. 

FINA Világliga, 2019/20, a frissített menetrend:
2021. február 9.
5. játéknap

Hollandia-Görögország
Magyarország-Olaszország
Oroszország-Spanyolország

2021. március 16.
6. játéknap

Görögország-Olaszország
Magyarország-Franciaország
Hollandia-Spanyolország

2021. Árpilis 20.
7. játéknap
Olaszország-Spanyolország
Görögország-Franciaország
Hollandia-Oroszország

Az Interkontinentális selejtező időpontja: 2021. április 26. -- május 2.

Világliga Szuperdöntő: 2021. június 14-20. (később kijelölt helyszínen)
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.