2018. december 2., 18:54

Tovább élnek a magyar remények

A magyar férfi kosárlabda-válogatott hosszabbítás után legyőzte Hollandiát vasárnap a világbajnoki selejtezősorozat második szakaszának negyedik fordulójában a budapesti Tüskecsarnokban, ezzel életben tartotta kijutási esélyeit.

kosárlabda_hun_ned
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány együttese csütörtökön 74-69-re kikapott a horvátoktól Eszéken, és az akkori kerethez képest annyi változás történt, hogy Ruják András helyett a spanyol Zamoranónál légióskodó Somogyi Ádám ült le a kispadra.

A nyitónegyedben fej fej mellett haladt a két gárda, de a javarészt az otthoni bajnokságban kosarazó hollandok voltak fölényben. A mérkőzést 4/5-ös győzelmi mérleggel kezdő magyaroknál ezúttal is a legjobb dobó, Vojvoda Dávid vitte a prímet. A 3/6-os mutatóval érkező sereghajtó a folytatásban visszaesett, a magyarok remek védekezéssel 15-19 után 19 pontot szereztek a teltházas Tüskecsarnok legnagyobb örömére, miközben a vendégek csak tízet hoztak össze. A nagyszünetben 34-29 volt az állás, ekkor a három triplát dobó Vojvoda 11 pontnál tartott.

Térfélcsere után egy 11-5-ös rohamot mutatott be az Oranje, de a 26. percben Benke Szilárd tripla+büntetőből bemutatott négypontos akciójával ismét "itt" volt az előny. A honosított Govens Darrin is elkapta a fonalat, és 50-44-nél Toon van Helfteren kapitány időkéréssel próbálta lelassítani a házigazdákat.

Az 56-53-ról induló zárószakaszban 11 ponttal elhúzott a magyar csapat (68-57), csakhogy az izgalmas végjátékban újra visszajött az ellenfél, és Yannick Franke hármasával döntetlenre mentette a meccset (78-78), így jöhetett a hosszabbítás. A ráadásban Vojvoda és Benke klasszis teljesítménye törte meg végleg a hollandokat, a válogatott legjobbja a 22 pontos Vojvoda lett.

Az így már 5/5-ös mérleggel álló magyar nemzeti csapat február végén Olaszországban folytatja szereplését a kvalifikációs sorozatban.

A selejtező első szakaszából a tavaly Európa-bajnoki nyolcaddöntős válogatott júliusban Litvánia és Lengyelország mögött a C csoport harmadikjaként jutott tovább a kvalifikáció második szakaszába. Ott a D jelű négyes első három helyezettjével, azaz a horvátokkal, az olaszokkal és a hollandokkal került össze. Az így kialakult J jelű hatos csoportból a legjobb három válogatott jut majd ki a jövő szeptemberi, kínai világbajnokságra.

J csoport, 4. forduló:
Magyarország-Hollandia 91-86 (12-15, 22-14, 22-24, 22-25, 13-8) - hosszabbítás után
A magyar pontszerzők: Vojvoda 22, Benke 21, Govens 15, Eilingsfeld 11, Allen 9, Perl 6, Keller 5, Váradi 2
A magyar válogatott további menetrendje a vb-selejtezőkön:
2019. február 22., péntek: Olaszország-Magyarország
2019. február 25., hétfő: Magyarország-Horvátország
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.