2019. május 5., 12:00

Szlovén siker Litvánia ellen, bennmaradt a magyar válogatott

A szlovén válogatott 9-0-ra legyőzte a litván együttest a nurszultani divízió I/A jégkorong-világbajnokság vasárnapi zárónapján, ezzel eldőlt, hogy a magyar csapat bennmarad, míg a litván kiesik.

szlovenia-hokisok.jpg
Fotó: MTI

A találkozó végkimenetele magyar szempontból is fontos volt, hisz mindhárom együttes három ponttal várta a játéknapot. Pontazonosságnál az egymás elleni eredmény dönt, amely magyar szempontból a szlovénok ellen vereség (0-6), a litvánok ellen győzelem volt (4-1). Így a magyar válogatottnak a házigazda kazahok elleni zárómeccsen a bennmaradáshoz legalább annyi pontot kell szereznie, mint amennyit a litván gyűjtött, vagy többet, mint amennyivel a szlovén együttes gazdagodott.

A szlovénok korai emberelőnyből szereztek vezetést, Sabaduhin Kovačevič centerezett jól, az üresen álló Robert Sabolič pedig nem hibázott. Nemsokára a tavaly még harmadosztályú litvánok is létszámfölénybe kerültek - a csapatkapitány Anze Kopitar, a Los Angeles Kings kétszeres NHL-bajnok sztárja ült ki -, ám ők nem tudtak élni a lehetőséggel. A harmad vége előtt a magyarok ellen duplázó Jan Drozg lőtte ki a felső sarkot.

Az aktívabb szlovénok 14, a litvánok 8 lövést jegyeztek a szünetig.

A második húsz percben alábbhagyott az iram, s noha a szlovénok négyperces emberelőnyükből nem találtak be, utána talán a torna legszebb gólját láthatta a 361 néző: Kopitar két védő közül kiugorva indult meg balról a kék vonalról, majd egy harmadik bekk mellett is eltolta a pakkot, amit aztán az elvetődő kapus felett a hálóba lőtt. Alig fél perccel később már 4-0-t mutatott a Barisz Aréna óriáskivetítője: Tadej Cimzar volt eredményes, az újpesti Andrej Hebar asszisztot jegyzett.

A találatot litván időkérés, majd kettős fór követte, az eredmény azonban nem változott, viszont a kiegészülő szlovénok szinte rögtön meglőtték az ötödiket is: Bostjan Goličič iratkozott fel a gólszerzők közé. A gólt hosszan videózták, addig az együtt mintegy 2400 NHL-találkozóval rendelkező két csapatkapitány, Kopitar és a litván Dainius Zubrus beszélgetett a kezdőkörben. Előbbi több mint 1000, utóbbi - aki egyben országa sportági szövetségének elnöke is - közel 1400 meccset játszott az észak-amerikai profi jégkorongligában.

A harmad végén emberhátrányban is veszélyesebbek voltak a szlovénok, majd teljes létszámban Ken Ograjensek is gólt szerzett a fehérvári Anze Kuralt átadásából. Féltucatnál jártak hát a szlovénok az utolsó harmad előtt, noha kapura lövések tekintetében ez volt a kiegyenlítettebb húsz perc: 10-9-re billent Szlovénia javára a mérleg.

A záró felvonásra hálóőrt cserélt a balti együttes, Mantas Armalis helyére érkezett Laurynas Lubys, őt Drozg "avatta fel". A litvánok az álmosan csordogáló hajrában kettős fórban sem tudtak szépíteni, míg a szlovén válogatott Aleksandar Magovac távoli lövésével nyolcgólosra növelte a különbséget, miközben drukkerei a kapus Luka Gračnart éltették. Másfél perccel a dudaszó előtt a kapuba zuhanó Hebar ápolása miatt volt kényszerszünet. A torna legnagyobb különbségű összecsapása Drozg harmadik találatával zárult.

Így biztossá volt, hogy a Koreai Köztársaság a harmadik, Szlovénia a negyedik, Magyarország pedig az ötödik - még bennmaradó - helyen végez, míg Litvánia hatodikként búcsúzik.

Eredmény, 5. (utolsó) forduló:

Szlovénia-Litvánia 9-0, (2-0, 4-0, 3-0)

A magyar válogatott közép-európai idő szerint 15:30-tól játszik Kazahsztán együttesével.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.