2021. augusztus 23., 19:24

Szlovákia nyerte az első 4 Nemzet Ultimate Frizbi Kupát

A hagyományteremtő céllal megrendezett sporteseménynek a Győri Olimpiai Sportpark adott otthont augusztus 21-22-én.

Frizbi

A házigazda magyar, felnőtt mixed válogatottnak sikerült felrúgnia a papírformát. Először meggyőző játékkal, a mérkőzést végig uralva 15:11 arányban legyőzte azt a szlovén válogatottat, amely két évvel ezelőtt még három helyezéssel a magyar válogatott előtt végzett az Európa-bajnokságon. Majd közel járt a bomba meglepetéshez is, ugyanis

az első helyen kiemelt szlovák csapatot már a körmérkőzésen is megszorongatta, majd a döntőben még szebb játékot mutatatva végig harcban állt az első helyért.

A rendes játékidő lejártáig a magyar repülőkorong-válogatott megtartotta előnyét (14:12). A három „meccslabdából” azonban ezúttal egyet sem sikerült kihasználnia, így végül 14:15 arányban a szlovák együttes nyerte a döntőt és ezáltal az első 4 Nemzet Kupát. Magyarország végzett a második helyen, megelőzve Szlovéniát és Romániát.

Erdősi Zoltán a Magyar Repülő Korong Szövetség elnöke így értékelte a 2 nap eseményeit:

Nagy örömünkre szolgál, hogy mind a vendégül látott nemzeti válogatottak, mind a szurkolóink teljes megelégedésével zajlott az első 4 Nemzet Kupa Mixed Ultimate Frizbi Kupa. Az eredményeink, valamint a mutatott játékunk alapján elmondhatjuk - és ezt ellenfeleink is megerősítették - hogy beért az elmúlt 5-6 év magyar utánpótlás építési program,

és a 20 éves átlagéletkorú magyar válogatott megérkezett az európai elit kapujába. Mivel a következő EB-re 2023-ban kerül sor, természetesen jövőre is várjuk a 4 Nemzet Kupára ellenfeleinket, amelyen a cél az első hely megszerzése, a kontinensviadalon pedig a 8 közé jutás lesz”. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.