2022. február 23., 13:45

Szigorítják a kockázatos mérkőzésekre vonatkozó szabályokat

Az új törvény ez év júniusával lép életbe.

mérkőzés
Fotó: TASR

A szerdán a kormány által elfogadott törvénymódosítás szerint jegyeket ezentúl csak névre szólóan kaphatunk a rizikós mérkőzésekre, amelyekre a szervező csak a jegyen föltüntetett személyazonosság ellenőrzése után engedélyezheti a belépést. Eddig csak a vendégszurkolók számára voltak névre szólóak a jegyek.

Nem viselhetünk csuklyát és nem vihetünk be a mérkőzésre pirotechnikai eszközöket sem, valamint emelkednek a erőszakos vétségek büntetései is.

A helyszíni bírság az eddigi 100-ról 500 euróra, hatósági meghagyás esetén az eddigi 300-ról 500-1000 euróra emelkedik. Két éven belüli visszaeső erőszakos vétség esetén egy évre emelkedik a mérkőzések látogatásától való eltiltás, amely eddig fél évre szólt egy éven belül.

A mérkőzés szervezője köteles továbbá legalább 30 napig archiválni a nézők listáját és azt szükség esetén a rendőrségnek átadni"

-  áll törvénymódosítást benyújtó sportminisztérium közleményében.

A mérkőzés szervezőjének területet kell biztosítania a sportlétesítményben a rendőrség bevetéséhez. 25-300 főnyi nézőközönség esetén a kisegítő szervezők, őrző- és védő szolgálatosok és a községi rendőrök számát i60 %-kal növelik.

A  biztonsági információs rendszert működtetése ezután a futball-, és jégkorong-szövetségtől átkerül a belügyminisztériumhoz.

Az új törvény ez év júniusával lép életbe.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.