2018. március 29., 10:43

Szépített a döntőben a címvédő DVTK

A DVTK Jegesmedvék szépített a jégkorong Erste Liga döntőjében, miután a finálé negyedik mérkőzésén szerdán saját közönsége előtt egygólos hátrányból fordítva 4-1-re legyőzte a MAC Budapestet.

DVTK Jegesmedvék-MAC Budapest
Fotó: MTI

Az előző három találkozót a MAC nyerte, így azzal a tudattal utazhatott Miskolcra az együttes, hogy ha diadalmaskodik, megnyeri az Erste Ligát.

Nagy iramban és feszült hangulattal indult a találkozó, amelynek első húsz percében mindkét csapat inkább a védekezésre koncentrált. Így sem a középszakaszgyőztes MAC, sem az alapszakaszt élen záró DVTK nem talált be, bár utóbbi kapuvasig jutott.

A második harmadban aztán "megtört a jég": előbb a vendégektől Tomas Klempa lopott korongot, s használta ki ziccerét, majd egyenlítettek a hazaiak Rasmus Kulmala révén. Sőt, a kétmeccses eltiltásából visszatért Magosi Bálint emberhátrányban a vezetést is megszerezte a miskolciaknak.

A magas tempójú záró felvonásban őrizte előnyét a címvédő, sőt, az utolsó percben Galanisz Nikandrosz üreskapus góljával, majd Peter Sakaris találatával bebiztosította sikerét.
A MAC a legutóbbi hat egymás elleni összecsapást megnyerte, ezt a szériát zárta le a DVTK. Egyúttal megakadályozta a söprésben a fővárosi együttest, amely szombaton hazai pályán szerezheti meg története első bajnoki címét.

Eredmény, döntő, 4. mérkőzés:

DVTK Jegesmedvék-MAC Budapest 4-1 (0-0, 2-1, 2-0)
gólszerzők: Kulmala (31.), Magosi (36.), Galanisz (60.), Sakaris (60.), illetve Klempa (29.)
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-1 a MAC javára.

A döntő további programja:
szombat, 19.00: MAC Budapest-DVTK Jegesmedvék
április 2., hétfő, 20.00: DVTK Jegesmedvék-MAC Budapest (ha szükséges)
április 5., csütörtök, 20.00: MAC Budapest-DVTK Jegesmedvék (ha szükséges)

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.