2022. december 27., 12:20

Spengler-kupa: A meglepetések napja

Izgalmas és érdekes eredmények születtek a Spengler-kupa nyitónapján. Az első mérkőzésen a svájci Ambri-Piotta sima 5-2-es győzelemmel győzte le a svéd Örebro csapatát. A másik csoport esti mérkőzésén szintén meglepetés született, ugyanis a cseh Sparta Praha 3-2-re diadalmaskodott a Team Canada fölött.

játék
Fotó: TASR/AP
nézők
Fotó:  Spengler Cup Davos Facebook-oldal

Torriani csoport

A mérkőzés nagy irammal kezdődött, a svájci csapat azonnal magához ragadta az irányítást. Ez meg is látszott az eredményen,

hiszen már az első harmadban Formenton góljával vezetett az Ambri-Piotta.

Csak a második harmadra ébredt fel a svéd csapat, Matsomaki góljával sikerült kiegyenlítenie az Örebronak. A mérkőzés során azonban az Ambri- Piotta sokkal aktívabb hokit játszott, előbb Jooris, majd McMilan talált be, így már 3-1-es előnyre tett szert a svájci csapat. A harmadik harmadban Oberg még szépíteni tudott, de ez volt az Örebro utolsó gólja, hiszen Burgler beütötte a svájciak negyedik gólját, így már két gólkülönbség volt a két csapat között. Az 5-2-es végeredmény Virtanen állította be.

Ambri-Piotta
Fotó:  Spengler Cup Davos Facebook-oldal

Az Ambri-Piotta megérdemelten győzött az Örebro felett, játékuk sokkal meggyőzőbb volt, a helyzeteiket pedig belőtték.

A svájci csapat számára a győzelem azt jelent, hogy a keddi napon pihennek, míg a vesztes Örebro kedd délután a finn IFK Helsinkivel csap össze.

Cattini csoport

Az esti mérkőzésen a cseh Sparta Praha legyőzte a Team Canadát. A Sparta vette fel jobban az iramot, a juharfalevelesek ellen 2-0-ra vezetettek az első két harmadot követően.

A harmadik harmad elején Michal Repík, az első gól szerzője duplázni tudott, így már három gólkülönbség volt a két csapat között.

Talán ez kellett ahhoz, hogy a kanadaiak felébredjenek, hiszen onnantól kezdve ők voltak a dominánsabbak. Ez meg is hozta az eredményt, hiszen Conolly két góljával egy gólra sikerült felzárkózniuk. A végén a kapust is lehozták, és közel jártak ahhoz, hogy kiegyenlítsenek, de erre már nem volt idő.

Sparta Praha
Fotó:  Spengler Cup Davos Facebook-oldal

A Sparta Praha a jó kezdésének köszönhetően győzelemmel kezdte a tornát, így kedden ők pihenhetnek. Az esti mérkőzésen pedig egy igazi rangadó várható, ugyanis a Team Canada a házigazdával, a HC Davos csapatával mérkőzik meg.

Eredmények

Torriani csoport: Ambri-Piotta 5-2 Örebro
Cattini csoport: Sparta Praha 3-2 Team Canada
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.