2023. szeptember 30., 19:17

Sorozatban ötödik bajnokiját is megnyerte a HC DAC

A cseh-szlovák közös lebonyolítású női kézilabda-bajnokság (MOL Liga) szombati mérkőzésén a címvédő dunaszerdahelyi lányok újabb magabiztos győzelmet arattak és továbbra is hibátlanok az új idényben.

HC DAC
Fotó: hcdac.sk

A cseh-szlovák női kézilabda-bajnokság (MOL Liga) ötödik fordulójában a címvédő HC DAC a cseh Pilsen együttesét fogadta hazai pályán.

A dunaszerdahelyi lányok egy újabb magabiztos győzelemmel továbbra is százszázalékosak a bajnokságban a rivális cseh Baník Most mellett.

A címvédő dunaszerdahelyi lányok góljával indult a találkozó, ami után közel három percig nem született gól. Az eredményjelzőn hat perc után 3-2-es dunaszerdahelyi vezetés szerepelt, ezt követően is több perces gólcsend következett. A tizedik percben Hornyák Bernadett törte meg a gólcsendet és a DAC kétgólos előnybe került. Az első negyedóra végére már négy gólra nőtt sárga-kékek előnye. A folytatásban a házigazdák már öt góllal is megléptek, de a Pilsen játékosai próbálták csökkenteni hátrányukat. A vendégek a 23. percben egy piros lapot is bezsebeltek Pavlína Lásková révén. Debre Viktor tanítványai az első játékrész hajrájában hatgólos előnyt építettek ki és 14-8-ra megnyerték az első játékrészt.

Fordulást követően sem változott sokat a játék képe a DAC tartotta magabiztos hatgólos előnyét, ugyan a csehek próbálkoztak, de öt gólnál közelebb nem tudták megközelíteni a sárga-kékeket. A mérkőzés 39. percében pedig már hét gólra is nőtt a címvédő előnye. A folytatásban is maradt a különbség a DAC javára, a hazaiak kézben tartották a mérkőzést és a végéig meg is őrizték magabiztos előnyüket.

A csallóközi együttes végül hétgólos győzelmet aratott és ötödik bajnoki mérkőzésüket is megnyerték Bízikék és továbbra is vezetik a MOL Ligát.

MOL Liga, 5. forduló:

HC DAC Dunaszerdahely – DHC Pilsen 33-26 (14-8)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.