2021. február 13., 20:52

Sorozatban nyolcadszor is győzött a HC DAC, lőtávolban a dobogó

A női kézilabda bajnokság (MOL Liga) hétvégi fordulójában a dunaszerdahelyi HC DAC újabb cseh gárda ellen lépett pályára hazai pályán. A csallóközi együttes megint magabiztos győzelmet könyvelhetett el, amivel előrébb is léptek a tabellán.

Fotó: hcdac.sk

Egy héten belül már harmadik bajnoki mérkőzését játszotta a HC DAC női kézilabdacsapata. A sárga-kékek ezúttal is egy cseh gárda, nevezetesen a Plzeň csapata ellen léptek pályára.

A dunaszerdahelyiek most is nehezen lendültek játékba, amit a vendégek ki is használtak és a tizedik percben 4-2-re vezettek. A sárga-kékek a 12. percre fordítani tudtak és először vették át a vezetést a mérkőzésen, amit már nem is engedtek ki a kezükből.

A csehek 7-6-os állásig tudták tartani a hazai együttest, ezt követően a dunaszerdahelyiek folyamatosan növelték előnyüket.

 A 23. percben már 10-6 volt a hazai együttes előnye. A hazaiak részéről Juhos Kata remek napot fogott ki és hat gólt is szerzett az első félidőben. A DAC a félidő végére magabiztosan őrizte négygólos előnyét.

Fordulást követően mutatkozott meg a két csapat között lévő tudásbeli különbség. A második félidőben komoly fölénybe kerültek a sárga-kékek, Élő Beatrix és Straka Mária is több gólt szerzett a mérkőzés második felében, de Juhos Kata is folytatta remeklését.

A vendégek nem nagyon tudták tartani a hazai csapatot és folyamatosan nőtt a két gárda között a különbség.

Negyedórával a vége előtt már 11 góllal vezettek a sárga-kékek, a vendégeknek sikerült ebből két gólt lefaragniuk, de a DAC győzelmét semmi sem veszélyeztette. A sárga-kékek végül kilencgólos győzelmet arattak.

A dunaszerdahelyiek legeredményesebb játékosa a tízgólos Juhos Kata lett, de Élő Beatrix is nyolc gólt szerzett.

Debre Viktor együttese sorozatban nyolcadik sikerét szerezte az idei bajnokságban, amivel a tabellán feljöttek a negyedik helyre. A sárga-kékek hátránya mindössze három pont a dobogós prágai Slavia mögött, de a sárga-kékek három mérkőzéssel kevesebbet is játszottak.

MOL Liga, 9. forduló:

HC DAC Dunaszerdahely – DHC Plzeň 28-19 (12-8)

DAC gólszerzői: Juhos Kata 10, Élő Beatrix 8, Straka Mária 3, Bugár Cintia 3, Mészáros Réka 1, Kristína Pastorková 1, Demeter Virág Orsolya 1, Monika Rajnohová 1.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.