2021. január 30., 13:39

Sille Tamás jégből szőtt álmai

Kevés olyan felvidéki jégkorongozó van, aki az A csoportos világbajnokságon is kiemelkedő teljesítményt tudott nyújtani. Sille Tamás nemcsak magyar válogatottként alkotott nagyot, hanem aktív pályafutása befejezése óta a fiataloknak is átadja a tudását. Vele beszélgettünk a sikerhez vezető út kihívásairól, a magyarsága miatti támadásokról és a szlovák hoki problémáiról.

Dunaszerdahelyen született, de ez a régió inkább a fociról vagy a kézilabdáról ismert. Hogyan jött az életébe a jégkorong?

Igaz, nem kimondottan hokis vidék, de a gyermekkorunkban nyáron a foci, télen a hoki uralta az utcát. Akkoriban még havazott az ország déli részén is, és befagytak a környező tavak, volt lehetőség korcsolyázni és korongozni. A tévében közvetítették a nagy világversenyeket, olimpiát, világbajnokságot, a magazinokban is megjelentek képek és cikkek a jégkorongról, így természetes volt, hogy az utcán utánoztuk a nagy hokisokat, és vébéket szerveztünk egymás között.

Meséljen a pályafutása kezdeteiről!

A szervezett hokihoz 7-8 évesen kerültem Sándor bátyám révén, aki Pozsonyba járt edzésekre. Mesélt az élményeiről, az edzésekről a jégen, szárazon, így a kíváncsiságom eljuttatott egy hétköznapi edzésre a tornaterembe. Nagyon megtetszett, és a következő jeges edzésre is elmentem, ami a hétvégén volt, és már a többi gyerekkel csúszkáltam reggel hatkor a jégen. Így ért véget egy dunaszerdahelyi kisfocis karrierem és lettem jégkorongozó. 11 éves voltam, amikor átköltöztünk Pozsonyba, hogy folytatni tudjuk az edzéseket, mivel a mindennapi ingázás nagyon megterhelő volt az iskola mellett. Akkoriban alakultak meg a sportiskolák.

Negyedikes voltam, a bátyám hatodikos, amikor beiratkoztunk a pozsonyi általános sportiskolába, majd a Slovan Bratislava egyesületnél minden korosztályban korongoztunk.

17 évesen bekerültem a felnőtt csapatba, és lehetőséget kaptam, hogy olyan hokisokkal játszhassak, mint Dárius Rusnák, Stanislav Pavelec, Ľubomír Pokovič, Marian Bezák.

A pozsonyi csapat mellett a szakolcai együttes is fontos szerepet játszott karrierjében.

Minden állomás fontos szerepet játszott a karrieremben. Két év a honvédcsapatoknál Trencsénben és Tapolcsányban, utána jött a Slovan, a Senica és a Skalica.

Nem egyszerű egy magyar gyereknek szlovák közösségben érvényesülni. Nem a gyerekekkel, a felnőttekkel gyűlik meg a bajod, akik éreztetik veled, hogy más vagy. Mit keresel itt? Volt, amikor nehezen éltem meg ezeket.

Szakolcán például a sikertelen hazai meccsek után a szurkolók a nemzetiségem miatt hibáztattak, és hangot is adtak ennek. Viszont sok olyan emberrel ismerkedtem meg itt, akik szurkoltak nekem, mert a vérükben is közös felmenőink vannak, köztük Žigmund Pálffy, a város és az ottani jégkorong büszkesége. Vele együtt közös sikereket értünk el HK 36 Skalica színeiben, és barátság köt össze bennünket.

Milyennek értékeli a székesfehérvári éveket? Melyek voltak a legnagyobb sikerei?

Fehérvár új fejezet volt a karrieremben. Nem véletlen, hogy oda kerültem. Sikeres szereplések után jöttek lehetőségek magasabb színvonalú bajnokságokban játszani. Visszautasítottam egy németországi ajánlatot, mert lehetőség adódott finn vagy cseh bajnokságban játszani. A sok hitegetés után végül Székesfehérváron kötöttem ki, ahol nagyszerű emberek fogadtak, és meg tudtam valósítani a gyermekkori álmaimat.

Sok megaláztatás után újra élveztem a játékot, és nagy sikereket értünk el a csapattal. Bajnoki címek, kupák, nemzetközi szereplések. Életre szóló élmények és barátságok kötnek Fehérvárhoz.

Hogyan jött a lehetőség, hogy magyar válogatott legyen? Ha jól tudom, ekkor már elmúlt 30 éves?

30 évesen kerültem a fehérvári csapathoz, és természetesen kiderült a hovatartozásom, így felmerült a honosítás lehetősége, amit elfogadtam, mivel segíteni akartam a magyar hoki fejlődését és nemzetközi szereplését.

Mit tart a karrierje legnagyobb eredményének?

Amikor egy dunaszerdahelyi gyerek a város északi negyedéből, a focipálya közeléből eljut oda, hogy a nagy múlttal rendelkező hokicsapat mezét húzza magára tizenévesen, és 11 ezer tomboló néző előtt léphet jégre olyan csapatok ellen, mint a Sparta Praha, a České Budějovice, a Plzeň, a Litvínov, és nem a tévében nézed az A csoportos hoki-vb-t, hanem résztvevője vagy, amikor a nyitómeccsen a szlovák nemzeti csapat ellen te lövöd az egyik gólt, és lepereg előtted az életed, látod, ahogy az utcán gyermekként lövöd a gólt a többi gyerekkel együtt, és örülsz, boldog vagy…

És még negyvenen túl is a jégen volt. Minek köszönhette ezt a remek állóképességet?

Álmoknak, céloknak, kemény munkának. Anélkül nem megy. Volt egy gyermekkori álmom, és nem akartam lemondani róla. Tudatosan mentem előre, és nem adtam fel akkor sem, amikor kudarcok értek. Próbáltam újra és újra, és sikerült.

Játékospályafutása után sem távolodott el a hokitól. Mivel foglalkozott az elmúlt években, ha jól tudom, Székelyföldön is érdekes kihívás várta.

43 évesen vonultam vissza az aktív játéktól, és a tudásomat edzőként próbálom továbbadni a fiataloknak. Az elején három évet töltöttem Székesfehérváron másodedzőként a felnőtt csapat mellett, utána három évet Budapesten szakmai igazgatóként.

Jelen pillanatban a Székelyföldi Jégkorong Akadémiánál mentor edzőként az utánpótlás nevelésével foglalkozom.

Mennyire segíti tanácsokkal Timotej fia pályafutását?

Egyre nehezebb kérdések jönnek (mosolyog). Nem egyszerű egyensúlyban tartani mind a három szerepet. Sokszor kritikusabb szemmel néztem és ítéltem meg én is a dolgokat, mint kellett volna.  Voltak nehéz pillanatok, amikor nem értettem egyet a fiam döntéseivel, de el kellett őket fogadnom. A támogatás és a nevelés a szülők feladata, a gyerekeknek fontos a pozitív visszajelzés, biztatás, főleg a nehéz pillanatokban. A legfontosabb, hogy örömet szerezzen nekik a játék, élvezzék, amit csinálnak. A kisebbik fiamnál, a 10 éves Tamásnál már más, tanár-szülő szemmel látom a dolgokat.

Ne kritizáljunk, dicsérjük meg, ha küzdött, mindent kiadott magából, mert nemcsak a gólok számítanak a meccsen. Ne akarjuk ráerőltetni a gyerekeinkre a saját nem teljesült vágyainkat. Ösztönözzük őket, hogy a játék öröm legyen nekik.

sille_tamas.jpg

Hogyan látja a hoki helyzetét a koronavírus idején? Rendben befejeződhetnek a bajnokságok és világbajnokságra is számíthatunk?

Úgy gondolom, és ezt látjuk is szerte a világban, hogy zajlanak a bajnokságok, ami azt sugallja, van út, ha van akarat is. Az emberek élni akarnak és sportolni is. Mozgás nélkül nincs egészség, nincs öröm, boldogság. Szerintem hamar elmúlik ez az egész, és újra élvezhetjük majd a világversenyeket is.

A szlovák jégkorong láthatóan nincs jó passzban az utóbbi években. Ön szerint minek köszönhető ez az állapot, s hogyan látja a magyarországi helyzetet, ahol ennek a sportnak nincs olyan hagyománya?

A szlovák hokiban sok mindennek köszönhető ez az állapot. A rendszerváltás utáni transzformáció során minden összeomlott, ami működött a sportban. Kiesett az állandó, transzparens támogatás, finanszírozás, amihez nem elég a privát szféra.

Hosszú távú eredményeket csak akkor érhetünk el, ha állami érdek lesz az egészség, a sport, az oktatás, a műveltség.

Egészséges körülményeket kell biztosítani minden gyermek számára, nemcsak azoknak a gyermekeknek, akiknek a szülei bírják anyagilag. Versenyhelyzetet kell teremteni, hogy meg kelljen küzdeni a helyekért. Ezt nem lehet megvenni. Csakis a nagy bázisból jöhetnek ki olyan korongozóink, akik  nemzetközi szinten is versenyképesek lesznek. Magyarországon elkezdődött egy folyamat, s ennek köszönhetően transzparens finanszírozási rendszer alakult ki a sportban. Ennek köszönhetően a 2008-as feljutás után a magyar jégkorong, akárcsak a többi csapatsport, támogatást élvez. Ennek köszönhetően épültek és épülnek pályák, növekszik a sportoló gyermekek száma, fejlődik az utánpótlás. Állami vagy inkább társadalmi érdek lett a sport, ezáltal az egészség. A sport mozgatja a nemzetet. Nem emlékszem olyan nemzetközi eseményre, hogy ne lett volna telt ház a meccseken. A Papp László Sportarénában nyolcezer ember elejétől végig szurkol a csapatnak, és a meccs végén az eredménytől függetlenül elénekli a nemzeti Himnuszt. A sport összetartja a nemzetet.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/4. számában.

Megosztás
Címkék