2020. január 6., 18:22

Sikerülhet a magyar továbbjutás?

Január 9-én kezdődik a 2020-as férfi kézilabda-Európa-bajnokság, amelynek Svédország, Ausztria és Norvégia ad otthont. A huszonnégy válogatott hat csoportban küzd a középdöntőbe való jutásért, ahova csoportonként az első kettő lép tovább. Magyarország az E jelű négyesben szerepel, Dánia, Izland és Oroszország társaságában. Három meccs biztos, de a többi?!

Fotó: keziszovetseg.hu

Három házigazda: egynél több rendezője még nem volt az Európa-bajnokságoknak. Huszonnégy résztvevő: két éve még tizenhat, 1994-től 2000-ig pedig tizenkét válogatott küzdött a kontinenstornán. Az Eb január 9-től 26-ig tart hat helyszínen. A csoportkört Bécsben, Grazban, Trondheimben, Göteborgban és Malmőben rendezik, a középdöntő az osztrák fővárosban és Malmőben folytatódik, az elődöntőket és a helyosztókat – az 5. helyért is mérkőznek – a 35 ezres stockholmi Tele2 Arenában játsszák. Az Európa-bajnok kijut a tokiói olimpiára és a 2021-es világbajnokságra, az olimpiai selejtező elérése a magyarok szempontjából szinte lehetetlen.

Magyarország tizenkettedik alkalommal szerepel a kontinensviadalon, 2000-ben és 2002-ben hiányzott csak. A legjobb eredménye a 98-as tornán elért hatodik hely, a két évvel ezelőttin tizennegyedik, 2016-ban tizenkettedik, azelőtt pedig kétszer is nyolcadik lett.

Tegyük hozzá azt is, hogy két év múlva Magyarország Szlovákiával közösen fogadja majd Európa legjobbjait, magyarán a részvétele biztosított rendezőként. Olimpián utoljára 2012-ben járt a csapat, akkor elbukta a bronzmeccset, ahogy nyolc évvel korábban is, és ahogyan előtte további három alkalommal. A tavalyi világbajnokságon a tizedik helyen zárt, 2017-ben a hetediken. Ennyit a történelemről.

Nézzük a jelent. Milyen eséllyel vág neki a tornának Gulyás István megfiatalított alakulata? Az olimpiai és világbajnoki címvédő, kétszeres Európa-bajnok Dánia finoman fogalmazva is nagy falatnak ígérkezik, és Izlandot, valamint Oroszországot is nehéz felülmúlni. Haladjunk visszafele az időben. Január 5-én Győrben a magyar fél kérésére zárt ajtók mögött a szombati találkozó után ismét a csehekkel csapott össze a magyar csapat. Elsősorban a fiatalok léptek pályára, és 13-17-es félidő után 22-31-re győztek a csehek. Egy nappal korábban, a főpróban, szintén Győrben mérkőztek a felek, akkor 4500 néző előtt 14-10-es félidei eredmény után 27-24-re nyert Magyarország. Gulyás szövetségi kapitányként ezen a meccsen debütált hivatalosan. Balogh és Szita 4-4 gólig jutottak, Bodó Richárd és Lékai Máté pedig a lelátóról figyelték a párharcot. A másnapi zárt kapus összecsapás után Gulyás szűkítette a keretet, és bejelentette, hogy a két játékos sajnos nem épül fel az Eb kezdetére, előbbi a vállával, utóbbi a térdével bajlódik, tehát nem utaznak a csapattal Malmőbe. A csehek előtt az osztrákokkal is játszottak egy zárt kapus mérkőzést a magyarok, az ugyancsak győri találkozón 31-26-os magyar siker született.

Két fontos alapemberét veszítette el a válogatott, a balátlövőjét és az irányítóját. A veszprémi Lékai a harmincegy évével a harmincöt éves Mikler után a második legidősebb tagja lehetett volna a keretnek. Mikleren kívül csak Balogh töltötte be a harmincat, és a szintén kapus Székely pedig az Eb ideje alatt töltheti be, ha január 20-án még versenyben lesz a gárda. A tizennyolcas utazó keretből tizenhárman 20 és 24 év közöttiek, Gulyás tehát egy kifejezetten fiatal és nemzetközi szinten tapasztalatlan válogatottal vág neki az Eb-nek. Mikler az egyetlen, aki túl van a száz válogatottságon, tizenketten viszont huszonötnél kevesebbszer léptek pályára címeres mezben.

A fogadóirodák a legesélyesebbnek természetesen Dániát (3 és 3.5 közti oddsok) tartják a végső győzelemre. A franciák esélyei (4-5.5-es szorzók) valamivel kisebbek, majd a svédek és a spanyolok következnek, őket a németek, a norvégok és a horvátok követik. A szlovénok, az izlandiak és a magyarok zárják az első tízest, vagyis a fogadóirodák szerint is az E csoport a legerősebb, és a magyarokat a csoport harmadik helyére várják.

A magyar válogatott 18 fős kerete:

Kapusok: Andó Arián (Balatonfüred), Mikler Roland (Szeged), Székely Márton (Veszprém)
Jobbszélsők: Fekete Bálint (Cuenca), Hornyák Péter (Tatabánya), Tóth Ádám (Budakalász)
Jobbátlövők: Balogh Zsolt (Tatabánya), Bartók Donát (Lemgo), Máthé Dominik (Balatonfüred)
Irányítók: Győri Mátyás (Tatabánya), Ubornyák Dávid (Gyöngyös)
Beállók: Bánhidi Bence (Szeged), Rosta Miklós (Szeged), Sipos Adrián (Tatabánya)
Balátlövők: Ligetvári Patrik (La Rioja), Nagy Bence (FTC), Szita Zoltán (Wisła Płock)
Balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüred)
Szövetségi kapitány: Gulyás István

Csoportkör:

A csoport: Horvátország, Fehéroroszország, Montenegró, Szerbia
B csoport: Csehország, Észak-Macedónia, Ausztria, Ukrajna
C csoport: Spanyolország, Németország, Lettország, Hollandia
D csoport: Franciaország, Norvégia, Portugália, Bosznia-Hercegovina
E csoport: Dánia, Magyarország, Izland, Oroszország
F csoport: Svédország, Szlovénia, Svájc, Lengyelország

A magyarok mérkőzései:

Január 11., 16.00: Magyarország–Oroszország
Január 13., 20.30: Dánia–Magyarország
Január 15., 18.15: Izland–Magyarország

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.