2019. január 30., 12:44

Remek széria, ki állítja meg őket!

A Tipsport Liga 53. fordulójából csak az érsekújváriak poprádiak elleni előrehozott összecsapását játszották le kedden, a többi találkozót február 22-én rendezik. Az első harmad döntetlenje után a második végén már a hazaiak vezettek, az utolsóban pedig megtoldották az egygólos előnyüket. A meccs hőse Eduard Šimun volt, két gól és egy assziszt volt a mérlege.

hoki_érsekújvár illuszt
Fotó: TASR

A hatodik helyen álló Érsekújvárt és az ötödik Poprádot öt pont választotta el egymástól a forduló előtt. Az újváriak sorozatban háromszor nyertek, míg a tátraiak a besztercebányaiaktól szenvedtek vereséget az utolsó játéknapon.

A hazaiak győzelme azt jelentette volna, hogy nemcsak a poprádiakat, hanem a negyedik helyezett nyitraiakat is két pontra megközelítették volna.

Sőt, mivel az északiaktól az alapszakasz végén három pontot levonnak, a kisalföldi siker helycserét jelentett volna a végső tabellán. Az érsekújváriak Hain és Urban lövésével mutatkoztak be az első tíz percben, de igazán nagy helyzeteket nem dolgoztak ki a felek. A 11. percben emberelőnyben játszottak a zöld-fehérek, Šimun passzába beleért a lett Artūrs Salija, a korong ezzel Filip Bajtek elé került a kapu előtt, aki fonákkal betalált – 1:0. Egy perccel később azonban egyenlítettek a poprádiak. Branislav Fábry nem tudta kiütni a pakkot a harmadból, Daniel Brejčák megállította a palánknál, Samuel Takáč a kék vonalról bombázott, amelybe a kanadai Jutin Buzzeo ért bele. A 27. percben ismét emberelőnyben játszott az Újvár. Tomáš Pospíšil a teljesen üres kapura vághatta rá, a lövésébe azonban belevetődött a finn Keni Karalahti, kimaradt a ziccer. A másik oldalon Dávid Bondra előtt adódott lehetőség, viszont ez is elszállt. A 39. percben azonban kontrából született a hazai gól. A cseh Tomáš Urban és Eduard Šimun gyorsabban korcsolyáztak, mint a poprádiak, végül kettő az egy elleni helyzetben előbbi passzolt utóbbinak, Šimun pedig kapásból lőtt – 2:1.

A harmadik játékrészben dőlt el ténylegesen a mérkőzés.

Az 52. percben újabb emberelőnyhöz jutott a hazai együttes, Adam Zbořil bevitte a korongot a harmadba, Henrich Ručkaynak passzolt, aki két védő tisztes mellékszereplése mellett a két bedobókör között bevarrta a harmadik újvári gólt is. Az 52. perc még egy gólt hozott. Alig telt el 41 másodperc, Patrik Svitana a kék vonalról lőtt, Matej Kristín maga elé ejtette ki a korongot, a cseh Jindřich Abdul odébb pöccintette, Karalahti pedig könnyedén bevágta az üres kapuba – 3:2. Az 59. percben a Poprád a hazai kék vonalon veszítette el a korongot, Bajtek passzából Urban és Šimun indultak, Ján Ťavoda hiába hasalt el, Šimun másodszor is betalált – 4:2. Ismét ellentámadásból született a gól. A vendégek levitték a végén Tomáš Vošvrdát, de Salija belelőtt a hazai védelembe, a cseh Tomáš Pospíšil pedig a 60. perc fordulóján az újvári harmadból átütötte a korongot az üres kapuba – 5:2.

Sorozatban negyedszer nyert Milan Jančuška alakulata, és a poprádiak feletti diadallal valójában beelőzték ellenfelüket. Február 1-jén már teljes fordulóra kerül sor. A Kassa látogat Érsekújvárra.

HC Mikron Nové Zámky-HK Poprad 5:2 (1:1, 1:0, 3:1).
Gólok/gólpasszok: 11. Bajtek (Šimun), 39. Šimun (Urban), 52. Ručkay (Zbořil), 59. Šimun (Urban, Bajtek), 60. Pospíšil (Štrauch) – 12. Buzzeo (Takáč, Brejčák), 52. Karalahti (Abdul).
Játékvezetők: Stano, Novák – Valo, Gegáň. Kiállítások: 3:4 (két percre); Ťavoda 2+10 percet kapott. Emberelőny: 2:0. Emberhátrány: 0:0. Kapura lövések: 28:41. Nézők száma: 858.
Érsekújvár: Kristín – Hain, Zaťko, Ordzovenský, Novák, Hatala, Kudla, Slávik, Henderson – Ručkay, Zbořil, Jurík – Bajtek, Urban, Šimun – Pospíšil, Hruška, Štrauch – Rogoň, Fábry, Jakúbek.
Poprad: Vošvrda – Brejčák, Ťavoda, Salija, Miner, Karalahti, Erving, Petran – Miller, Heizer, Bondra – Svitana, Mlynarovič, Abdul – Takáč, Zagrapan, Buzzeo – Macík, Kundrík, Belluš. 

A bajnokság állása 

1. Zvolen                    49        27        6          6          10        167      106             99

2. B. Bystrica             49        27        6          5          11        165      118             98

3. Kassa                      49        28        3          5          13        161      115             95

4. Nitra                        49        25        5          4          15        183      122             89

5. Poprad                    50        24        7          3          16        144      129             89

6. Érsekújvár              50        25        4          4          17        133      115             87

7. Trenčín                    49        21        5          4          19        121      114             77

8. Diósgyőr                 49        20        6          5          18        132      131             77

9. Detva                      49        15        3          6          25        131      166             57

10. MAC                     49        14        3          7          25        136      168             55

11. L. Mikuláš            49        15        2          3          29        118      150             52

12. Žilina                    49        9          7          3          30        129      188             44

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.