2020. december 2., 11:20

Remek forma a márciusi győri olimpia selejtezőtornára - ez lesz a cél a csütörtökön kezdődő dániai világbajnokságon

A magyar női kézilabda-válogatott számára a márciusi, győri olimpiai selejtezőtornára való felkészülés lesz az egyik legfontosabb feladat a csütörtökön kezdődő és december 20-ig tartó dániai Európa-bajnokságon.

Fotó: Magyar kézilabda-válogatott facebook

Az idei torna rendezési jogát 2014 szeptemberében nyerte el Dánia és Norvégia, ám a koronavírus-járvány miatt a közelmúltban többször is módosultak az eredeti tervek. Előbb a norvégiai Stavanger és Oslo, majd Trondheim és a dániai Frederikshavn került ki a helyszínek közül, így a dánok végül önállóan adnak otthont az eseménynek.

A tornán 16 csapat szerepel, és 47 mérkőzést játszanak.
A csoportkörben a magyar válogatott pénteken Horvátországgal, vasárnap Szerbiával, jövő kedden pedig a világbajnok Hollandiával találkozik.
A csoportkörben Kolding és Herning is két-két, a középdöntőben pedig egy-egy csoportnak ad otthont. A döntő hétvégét Herningben rendezik.
A csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe, ahol a magyarok a Románia, Norvégia, Németország, Lengyelország négyes továbbjutóival találkozhatnak. A csapatok a középdöntőbe magukkal viszik a csoportmérkőzéseken a másik két továbbjutó ellen szerzett eredményeiket. A középdöntő első két-két helyezettje jut az elődöntőbe, a harmadikok pedig az ötödik helyért léphetnek pályára.

Ez lesz a 14. Európa-bajnokság, a magyarok - a dánokhoz, a németekhez, a norvégokhoz és az oroszokhoz hasonlóan - eddig minden alkalommal ott voltak a mezőnyben. Összesen 88 mérkőzést játszottak, ezek közül 48-at megnyertek, 35-öt elveszítettek, ötször pedig döntetlen lett a végeredmény.

A magyar együttes tavaly decemberben a várakozásoknál rosszabb teljesítménnyel és eredménnyel a 14. helyen zárta Japánban a világbajnokságot, ezt követően Kim Rasmussen szövetségi kapitányt menesztették, de a helyére kinevezett Elek Gábor, Danyi Gábor edzőpárosnak a világjárvány miatt egészen november végéig kellett várnia a bemutatkozással.

A csapat szombaton 28-27-re győzött Svédország vendégeként barátságos meccsen, vasárnap viszont 31-25-re kikapott.

Mivel a tavasszal elmaradt olimpiai selejtezőtornákat jövő márciusra halasztották, a dániai Európa-bajnokságnak a presztízsen kívül nincs különösebb tétje, így a magyarok szakmai stábja a felkészülést tartja a legfontosabb feladatnak Dániában, hiszen a győri torna előtt - jelen állás szerint - egy hete sem lesz a közös felkészülésre a keretnek.

A két szövetségi kapitány a múlt heti sajtótájékoztatón hangsúlyozta: bár a magyar szövetségnek nincs számszerű elvárása, nekik komoly szakmai céljaik vannak, és igyekeznek minden edzést, minden meccset felhasználni a gyakorlásra és a fejlődésre.

Az edzőváltás mellett a tét nélküliség is kedvezhet a magyar együttesnek, amely az elmúlt években éppen akkor - a két évvel ezelőtti kontinenstornán - nyújtotta a legjobb teljesítményt, és érte el a legjobb eredményt, amikor a világversenynek nem volt tétje.

A 2018-as franciaországi tornán négy győzelemmel és két vereséggel hetedik lett a csapat.

Koronavírusos megbetegedés, sérülés, illetve szakmai okok miatt ezúttal nem tagja a 19 fős keretnek Szucsánszki Zita, Vámos Petra, Kovács Anna, Szabó Laura, Fodor Csenge és Planéta Szimonetta. A jelenlegi együttesből Lakatos Rita, Tóth Eszter, Pásztor Noémi, Helembai Fanny és Kácsor Gréta sem rendelkezik még tíz válogatottsággal. 

Az európai szövetség a járvány miatt áprilisban törölte az idei torna selejtezősorozatából hátralévő mérkőzéseket, és úgy döntött, hogy a tavalyelőtti kontinensbajnokság résztvevői szerepelhetnek az idei eseményen is.

A döntő hétvégére jutásra, tehát a legjobb hat közé kerülésre - az európai szövetség erősorrendje szerint - a hétszeres Európa-bajnok Norvégia, a világbajnok Hollandia, a vb-ezüstérmes Spanyolország, a házigazda Dánia, a címvédő Franciaország, Románia, Németország, valamint az olimpiai bajnok Oroszország számít leginkább esélyesnek.

A szervezők rendkívül szigorú koronavírus-protokollja szerint a Dániába érkezés előtt 72 órával minden küldöttség minden tagjának negatív tesztet kellett bemutatnia. Az országba való belépés után azonnal tesztelték, majd közvetlenül a szállodába vitték őket. A szobakulcsokat útközben kapták meg, a hotelben egyenesen a szobájukba kellett menniük, amelyet csak akkor hagyhattak el, ha megkapták az újabb negatív teszteredményt.

A mérkőzések időtartama alatt legfeljebb ötszázan tartózkodhatnak a csarnokban, de csak a játékosok, a szakmai stábok tagjai, a játékvezetők, a hivatalos személyek, a sajtó, illetve a média munkatársai, a televíziós közvetítés háttérstábja, a létesítmény alkalmazottai, továbbá a dán és az európai szövetség meghívott partnerei, szponzorai, illetve az önkéntesek, vagyis a szurkolók számára jegyárusítás nincs.

A csütörtökön kezdődő dániai női kézilabda Európa-bajnokság csoportbeosztása:

A csoport (Herning): Franciaország, Dánia, Montenegró, Szlovénia
B csoport (Herning): Oroszország, Svédország, Spanyolország, Csehország
C csoport (Kolding): Hollandia, MAGYARORSZÁG, Szerbia, Horvátország
D csoport (Kolding): Románia, Norvégia, Németország, Lengyelország
 

A magyar női kézilabda-válogatott 19 fős kerete a csütörtökön kezdődő dániai Európa-bajnokságra:

kapusok:
12 Szikora Melinda (Siófok KC)
16 Bíró Blanka (Ferencváros)
61 Janurik Kinga (Ferencváros)

jobbszélsők:
48 Faluvégi Dorottya (Győri Audi ETO KC)
66 Lukács Viktória (Győri Audi ETO KC)
jobbátlövők:
42 Klujber Katrin (Ferencváros)
87 Tomori Zsuzsanna (Siófok KC)
irányítók:
 8 Kovacsics Anikó (Ferencváros)
20 Lakatos Rita (Váci NKSE)
60 Tóth Eszter (Mosonmagyaróvár)
beállók:
 4 Tóvizi Petra (Debrecen)
64 Pásztor Noémi (Ferencváros)
76 Helembai Fanny (Váci NKSE)
balátlövők:
 2 Szöllősi-Zácsik Szandra (MTK Budapest)
23 Csiszár-Szekeres Klára (Ferencváros)
44 Kácsor Gréta (Váci NKSE)
45 Háfra Noémi (Ferencváros)
balszélsők:
 6 Schatzl Nadine (Ferencváros)
19 Márton Gréta (Ferencváros)

szövetségi kapitány: Elek Gábor és Danyi Gábor, szakmai tanácsadó: Görbicz Anita, kapusedző: Bakos István, erőnléti edző: Holanek Zoltán

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.