2021. május 20., 10:28

Pénteken rajtol a jégkorong vb, a hazaik mernek nagyot álmodni

Hazai pályán, Rigában szeretné megszerezni történelmi első érmét a lett jégkorong-válogatott a pénteken rajtoló és június 6-án záruló világbajnokságon.

jégkorong
Fotó: TASR/AP

Bob Hartley szövetségi kapitány együttese ugyan a koronavírus-járvány miatt nem élvezheti a helyszínen a szurkolók támogatását, ennek ellenére erősen fogadkozik, hogy bekerülhet a legjobbak közé, és akár dobogóra is állhat.

A hazaiak mellett szól, hogy a "nagy hatos" -

Oroszország, Svédország, Csehország, Kanada, Egyesült Államok, Finnország - igazi világsztár nélkül lép jégre, ráadásul az észak-amerikai profiliga, az NHL rájátszása csak a hétvégén kezdődött meg, és a pandémiás időszakban az eddiginél sokkal nehezebben lehet utazni, csatlakozni a vb keretekhez, így aztán nem várható komoly erősítés menet közben.

A lettek egyedül rendezik a vb-t, miután a nemzetközi szövetség (IIHF) januárban elvette a társrendezői jogot a fehéroroszoktól azt követően, hogy az IIHF vezető testülete, a tanács független szakértőkkel kiegészülve teljes körűen átvizsgálta a belorusz helyzetet, mind politikai szempontból - Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő tavaly augusztusi újraválasztása után tüntetéssorozat zajlott az országban -, mind a koronavírus-járvány miatt fellépő utazási, szervezési nehézségeket illetően.

Ezek alapján a döntéshozók nem látták biztosítottnak a vb összes résztvevőjének biztonságát. Két jelentős támogató, a főszponzor Skoda, valamint a Nivea is bejelentette akkor, hogy pénzügyileg nem támogatja a vb megrendezését, ha Minszkben lesznek mérkőzések.

Ezért a fehérorosz válogatott egészen biztosan "dacból" is játszani fog, és szeretné bebizonyítani, hogy képes a sztárok nélküli elitcsapatokkal felvenni a versenyt.

A két nyolcas csoportból a négy-négy legjobb jut a negyeddöntőbe.

Mivel az alsóbb osztályok - így a magyarokat felvonultató divízió I/A - tornáját

a pandémia miatt nem rendezik meg idén sem, így nem lesz kieső és feljutó sem.

Az örökrangsorban az oroszok - a jogelőd szovjetekkel közösen - eddig összesen 27 aranyérmet nyertek, míg Kanada 26-tal a második.

Az olasz Alex Petan személyében a Hydro Fehérvár AV19 is "képviselteti magát" a tornán.

A csoportbeosztás:
A csoport: Oroszország, Csehország, Svédország, Svájc, Fehéroroszország, Szlovákia, Dánia, Nagy-Britannia
B csoport: Kanada, Finnország, Egyesült Államok, Lettország, Németország, Norvégia, Kazahsztán, Olaszország
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.