2021. július 11., 09:38

Ötödik helyen végeztek a magyar nők

A szombati helyosztókat követően az 5. helyen végzett a magyar női válogatott a Rugby Europe Trophy 7’s viadalon Budapesten.

rögbi
Fotó: A szervezők felvétele

A mieink a péntek esti vihar miatt a 4. csoportmeccsüket csak szombaton reggel játszották, Csehország ellen, ahol sajnos 32-5-ös vereséget szenvedtek. Ezt követően azonban Thomas Aponte csapata legyőzte Grúziát 17-7-re, így aztán a kora esti órákban, a női helyosztókon az 5. helyért küzdhetett a csapat Norvégia ellen.

Végül a magyar szurkolók hathatós támogatása mellett, egy izgalmas és szoros mérkőzésen, 17-12-re diadalmaskodott a női válogatott. Ennek a sikernek, azért is volt nagy jelentősége, mert egy nappal korábban a csoportmérkőzésen 14-0-ra győztek a skandinávok.

„Abszolút pozitívan értékelem ezt a versenyt, igaz ma is kicsit nehezen indítottunk, csak a szokásos formánkat hoztuk, de az utolsó két mérkőzésen sikerült megmutatni azt, hogy mit tudunk. Hatalmas erőt adott, hogy hallottuk a magyar szurkolók folyamatos buzdítását. Itt voltak a családtagjaink, a barátaink, így ez hatalmas élmény volt. Azért is értékes ez az eredmény, mert egy generációváltáson vagyunk túl, nagyon sok a fiatal játékos, idén 5 újoncot avattunk” -mondta a női válogatott csapatkapitánya, Vitéz Georgina.

A szombaton a férfi válogatott is megkezdte szereplését, a csoportmeccsek során 26-7-re sikerült nyernünk az izraeliek ellen, ezt követően viszont egy erős ellenfél következett, Belgium, akik ellen 38-5-re vereséget szenvedtünk. A szombati utolsó mérkőzésen a  40-12-re kikaptunk a lettek ellen. A férfi válogatott vasárnap a helyosztókon folytatja a küzdelmet.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.