2020. február 8., 19:24

Ötgólos győzelmet arattak hazai közönség előtt a szerdahelyi kézis lányok

A cseh-szlovák közös rendezésű női kézilabda bajnokság (MOL Liga) 20. fordulójában a dunaszerdahelyi lányok hazai pályán léptek pályára és remek teljesítménnyel győzni tudtak.

Fotó: vskds.sk

A HC DAC női kézilabda csapata a cseh Veselí nad Moravou ellen lépett pályára hazai közönség előtt. A mérkőzés első perceiben az eredmény szorosan alakult. A 7. percben elsőként a csehek szereztek kétgólos előnyt, 5-3-ra vezettek. Ezt követően a sárga-kék lányok egy négygólos periódussal fordítani tudtak, 7-5-re. A folytatásban is szorosan alakult az eredmény.

A 20. perctől kezdve a dunaszerdahelyiek folyamatosan tartani tudták vezetésüket, a csehek csupán egy gólra tudták megközelíteni Xavier Mena együttesét.

Az első játékrész legvégén a sárga-kékek háromgólos, 19-16-os előnyre tettek szert, ami egyben a félidei eredményt is jelentette.

Szünetről visszatérve a hazai együttes tartotta előnyét, és tíz perc elteltével először húztak el négy gólra, miután Bugár Cintia három perc alatt három gólt is szerzett. A mérkőzés további részében a sárga-kékek tovább növelték előnyüket és a 42. percben már öt gólt volt a két csapat között a különbség. A cseh gárda nem nagyon tudott közelebb férkőzni a dunaszerdahelyi együtteshez, és nyolc perccel a vége előtt tovább nőtt a különbség, a hazaiak hat góllal is vezettek már. A mérkőzés hajrájában a sárga-kék lányok megtartották előnyüket és végül öt góllal bizonyultak jobbnak.

36-31-re győztek hazai közönség előtt, ezzel megerősítették tizedik helyüket a tabellán.

A dunaszerdahelyiek legeredményesebb játékosa a tíz gólt szerző Bízik Boglárka volt, de Monika Rajnohová is hat gólig jutott, valamint Bugár Cintia is öt gólt szerzett.

HC DAC Dunaszerdahely – SHK Veselí nad Moravou 36-31 (19-16)

A DAC gólszerzői: Bízik Boglárka 10, Monika Rajnohová 6, Bugár Cintia 5, Straka Mária 4, Brunczvik Fanni 3, Kozma Dominika 3, Demeter Virág Orsolya 2, Mészáros Réka 2, Pénzes Mónika 1

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.