2024. április 13., 14:58

Összeesett az edzésen a magyar válogatott játékos, a csapattárs mentette meg az életét

Edzésen rosszul lett és összeesett a válogatott röplabdázó, Blázsovics Péter, akinek egy csapattárs gyors beavatkozása mentette meg az életét.

Blázsovics Péter, röplabda
Archív felvétel
Fotó: Instagram / Blázsovics Péter

Az eset néhány napja történt a DEAC Extraligás férficsapatának edzésén.

Blázsovics Péter - aki az utóbbi idényben Szlovéniában játszott, előtte pedig hat évig volt a Kazincbarcika szélső ütője - csak a következő szezontól erősítené a fekete-fehéreket, de a korábbi együttese számára véget ért a bajnokság, így részt vett a DEAC foglalkozásán.

A debreceni klub honlapjának szombati beszámolója szerint

a 28 éves játékos elkezdte a munkát, majd váratlanul rosszul lett, összeesett, elvesztette az eszméletét. Rögtön a segítségére sietett az együttes egyik játékosa, Árvai Péter, aki orvos.

Érzékelte, hogy a csapattársának nincs pulzusa, ezért azonnal megkezdte a szívmasszázst.

Zajlott az edzés, Peti pedig pont mögöttem ütött, így nem láttam

- mondta Árvai Péter, a DEAC feladója, aki korábban két és fél évig dolgozott a Debreceni Egyetem Neurológiai Klinikáján, jelenleg a Berettyóújfalui Campus neurológusa, emellett pedig

feltalálóként a hasonlóan hirtelen rosszullétek gyors diagnosztizálásán dolgozik.

- Aztán az egyik csapattársam szólt, hogy Peti elesett. Görcsrohama kezdődött, egy embernél ez általában néhány percig tart, utána magához tér, de nála nem így történt. Leállt a légzése és a keringése, ezért elkezdtem az újraélesztést. A csapattársaim között voltak orvostanhallgatók is, akiknek már van alapképzése, ők segítettek. Végeztem a mellkaskompressziót, a többiek közben hívták a mentőt. Megérkezett a mentő, Petit áttették a saját gépeikre, amik jelezték, hogy kamrafibrilláció áll fenn. Le is adták a sokkot, még a szakma szabályai szerint harminc másodpercig tartott az újraélesztés, majd visszajött a légzés, kinyitotta a szemét. Ahogy kapta az oxigént, kezdett magához térni.

Az újraélesztésekről azt kell tudni, hogy kevés százaléka sikeres,

és még kevesebb az, amikor a beteg teljes életet tud utána élni,

de úgy néz ki, Petinek ez sikerülhet.

Jó érzés volt másnap reggel a köszönőüzenetére ébredni. Írta, hogy megvan és él.”

Blázsovics Péterrel korábban még soha nem fordult elő hasonló eset, nem lett rosszul sem edzésen, sem máshol. A szokásos sportorvosi vizsgálatok sem mutattak ki semmi rendellenességet.

Semmi előjele nem volt ennek a rosszullétnek

- mondta. - Elkezdtem az edzést, majd filmszakadás. Később képek villantak fel a mentőautóból, de teljesen csak a kórházban tértem magamhoz. Örökké hálás leszek Árvai Petinek, amiért megmentette az életemet. Nem győzöm neki eléggé megköszönni, amit értem tett. Az eddigi vizsgálatok szerint minden rendben, de még vár rám egy szív ultrahang is, ami sorsdöntő lehet a jövőmet illetően. Bízom benne, hogy folytathatom a sportot, nagyon szeretnék a következő szezonban a DEAC-ban játszani, de nyilván az egészség fontosabb.”

A játékos jelenleg is az intenzív osztályon van megfigyelésen.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.