2018. július 6., 16:25

Olimpia 2026 - Graz és Schladming mégsem pályázik

Az Osztrák Olimpiai Bizottság (ÖOC) pénteken közleményben jelentette be, hogy nem pályázik a 2026-os téli olimpia megrendezésére.

olimpia
Fotó: pixabay.com

Graz és Schladming márciusban adott tájékoztatást arról, hogy – németországi helyszínek bevonásával – közös pályázatot tervez. A pénteki visszalépést megelőzően néhány órával még azt közölték, hogy a pályázatról szóló népszavazást szeptember 23-án tartják. Nem sokkal később azonban visszamondták az ajánlatukat, valamint –az így immár fölöslegessé váló kiadások miatt – azonnali hatállyal megszüntették az ehhez kapcsolódó, a pályázatot előkészítő munkafolyamatokat. Erről a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB) is tájékoztatták.

Az ÖOC egyben kifejezte reményét, hogy a már elkészült megvalósíthatósági tanulmányok a jövőben alapját képezhetik egy lehetséges pályázati anyagnak.

Egy hónappal ezelőtt a svájci Wallis tartomány lakossága népszavazás során nemmel voksolt arra, hogy Sion városa pályázzon-e a 2026-os téli olimpia rendezési jogára.

A nyolc év múlva sorra kerülő téli játékokra így már csak öt érdeklődő maradt: Calgary, a törökországi Erzurum, Torino és Milánó közösen, Stockholm, valamint Szapporo.

A végső pályázókat októberben választják ki, majd a NOB jövő szeptemberben, Milánóban dönt a 2026-os házigazdáról. A 2022-es téli játékoknak Peking ad otthont.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.