2024. január 28., 09:36

Nyolcgólos dunaszerdahelyi siker a Písek otthonában

A cseh-szlovák női kézilabda-bajnokság (MOL Liga) 15. fordulójában a címvédő HC DAC idegenben a cseh Písek otthonában aratott magabiztos nyolcgólos győzelmet. A dunaszerdahelyi lányok ezzel sorozatban második győzelmüket szerezték a bajnokságban.

HC DAC
Fotó: hcdac.sk

Sorozatban második idegenbeli győzelmét szerezte a címvédő HC DAC a cseh-szlovák női kézilabda-bajnokságban. Debre Viktor tanítványai a Zlín után ezúttal a Písek otthonában győztek.

A találkozó döcögősen indult a DAC számára, mivel a hazaiak jól álltak bele a mérkőzésbe és a negyedik percben már 4-1-re vezetett a Písek. Az első percekben nem működött a sárga-kékek védekezése és hatodik perc végére már négy góllal 6-2-re is vezettek a csehek. Ezt követően 7-3-as hazai vezetésnél a DAC rendezte sorait és egyre hatékonyabb is lettek a sárga-kékek, sorozatban három gólt szerezve a 11. percre egy gólra is felzárkóztak Debre Viktor tanítványai.

Az első negyedóra végére a DAC lefaragta hátrányát és kiegyenlített, ekkor 15-15-ös eredmény állt az eredményjelzőn. Az első játékrész utolsó tíz percében a Písek próbálta tartani előnyét, de a DAC fordítani tudott és a 23. percben először vezettek a találkozón a dunaszerdahelyi lányok. A csallóközi együttes az első játékrész végére négygólos előnyt épített ki, ezzel magabiztos előnnyel várhatták a második félidőt.

Szünetről visszatérve a címvédő DAC tartotta előnyét, a hazaiak ugyan lefaragták három gólra a különbséget, de ez nem tartott sokáig. A második játékrészben a DAC koncentáltabb volt, így növelni is tudták előnyüket. Negyedórával a vége előtt a sárga-kékek már hét góllal is vezettek.

A második játékrészben a csallóközi együttes végig kontrollálta a játékot és végül magabiztos nyolcgólos győzelmet arattak a Písek otthonában.

Győzelmével a DAC megerősítette tabellán elfoglalt harmadik helyét, mivel a Kynžvart csak döntetlenezett a Slavia otthonában egy ponttal megléptek a negyedik Kynžvart elől a sárga-kékek. A következő fordulóban is egy cseh túra vár a dunaszerdahelyi együttesre, ugyanis a Pilsen otthonában lépnek pályára a sárga-kékek február 3-án szombaton.

“Nagyon gyengén indítottuk a mérkőzést. Az első tíz percben figyelmetlenek voltunk, ezért nem működött a védekezésünk és a támadásaink sem voltak meggyőzőek. Az első negyedóra után megváltozott a mérkőzés képe. A védekezésünk keményebb lett és a támadásaink is sokkal hatékonyabbak lettek. Gyors ellentámadásokból is eredményesek tudnunk lenni. Az első játékrész végére 4 gólos előnyre tettünk szert. A második félidőben koncentráltan folytattuk a játékot, így még nagyobb előnyt alakítottunk ki a mérkőzés végére. Egy jól megérdemelt, magabiztos győzelmet arattunk! Gratulálok a lányoknak, nagyon büszke vagyok rájuk, ez egy igazi csapatsiker volt” - nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző.

Cseh-szlovák női kézilabda-bajnokság (MOL Liga), 15. forduló:
TJ Sokol Písek - HC DAC Dunaszerdahely 22-30 (13-17)
Legeredményesebb gólszerzők:
Korešová 10/6, M. Svobodová 6, Kocová 4 – Desortová 10, Costa 5, Juhos 4, Hornyák 3
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.