2020. december 4., 20:15

Női kézi Eb: Kikaptunk a horvátoktól a nyitómeccsen

Két felvidéki játékossal kezdte meg szereplését a magyar női kézilabda-válogatott a dániai Európa-bajnokságon. A mieink Horvátország ellen léptek pályára a C-csoport első fordulójában.

Fotó: Origo

A 2020-as versenynaptár legfontosabb eseményére kerül sor az elkövetkezendő hetekben. A magyar női kézilabda-válogatott szereplésével rendezik meg ugyanis az Európa-bajnokságot. A magyar keretben két felvidéki játékos is lehetőséget kapott, a dunaszerdahelyi Lakatos Rita, valamint az MTK kiválósága az ímelyi Szöllősi-Zácsik Szandra is ott volt a pályán a horvátok ellen.

A mieink számára nem kezdődött jól a mérkőzés, ugyanis a horvátok kezdtek jobban, bár a mieink hamar megrázták magukat, egy háromgólos szériával 4-2-re fordítottak. Az első félidő feléig őriztük az előnyt, ekkor a horvátok egyenlíteni tudtak. A mérkőzés 17. percében ismét a magyar csapat került előnybe, de nem tudtunk elszakadni a horvátoktól, sőt a 19. percben ők kerültek előnybe.

Az első félidő hajrájában nagyon szoros csata folyt a pályán, a 21. percben már kettővel is vezettek a horvátok, egy perccel később Lakatos Rita ziccert is hibázott. A horvátok a félidő végéig nem tudták megőrizni előnyüket, a mieink az ímelyi Szöllősi-Zácsik Szandra és Klujber Katrin góljaival egyenlítettek.

Szünetről visszatérve a magyar válogatott kezdett jobban, meg is szereztük a vezetést.

A horvátok azonban nem adták könnyen magukat és ismét ők kerültek fölénybe. A mérkőzés 35. percében 15-15-ös állásnál újra előnybe kerülhettünk volna, Lakatos azonban a kapufára lőtt, ami után a horvátok büntettek. A rendkívül fordulatos mérkőzésen a 39. percben ismét a magyar válogatott került előnybe, Szöllősi-Zácsik góljával.

A magyar csapat a 47. percben vezetett utoljára a mérkőzésen, ugyanis a horvátok remekül használták ki hibáinkat. Remekeltek ezen az estén, négygólos előnybe is kerültek a hajrában, ahonnan már nem volt visszaút a magyar válogatott számára.

A magyar csapat két felvidéki játékossal szenvedett tehát kétgólos vereséget a dániai Európa-bajnokság nyitómérkőzésén. Szöllősi-Zácsik két gólig jutott, a magyar válogatott legeredményesebb játékos a nyolc gólt szerző Klujber Katrin volt.

Női kézilabda Európa-bajnokság, Dánia, C-csoport, 1.forduló:

Magyarország - Horvátország 22-24 (12-12)

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.